Itt a VOLT. Kétségkívül Sopron legjobban várt eseménye, ahol a zenei programok mellett, után, közben és helyett természetesen az embernek lehetősége van bepillantást nyerni a fesztivál kaják folyamatos evolúciójának éppen aktuális stációjába.  Ezzel a kis iránytűvel segítünk eligazodni az ízek és illatok tengerében.

Ahogy a zenében is, úgy az fesztiválon kapható ételeknél is az egyik legfontosabb szempont a könnyű fogyaszthatóság. Mivel az idei Volton láthatóan kevesebb ülőhely került kihelyezésre a standok körül, így a hangsúly áthelyeződött a szállíthatóságra. Ennek a folyamatnak az egyik nagy vesztese lett a magyarok által olyan nagyra tartott Lacikonyha jelenség. (olyan igazi lacikonyhát talán csak a Lalibellánál láttunk) Egyik barátomnak köszönhetően tegnapelőtt mi is végigjártuk a “sült kolbász kanosszát”, azaz első körben be kellett cserkészni a kívánt darabot, második körben viszont a kiválasztott kb 25 centis példányt papírtányéron, műanyag evőeszközökkel, kézből, valamilyen úton fogyaszthatóvá is kell tenni. Ez egy Linkin Parkkal súlyosbított estén nem kis feladat azért.

Szóval az első ami feltűnt, hogy amíg tavaly a tipikusan mindeghogymiazcsakolajban kelljen kisütni ételek helyét átvette a pasta. (lánykori nevén tészta) Az igazán menő helyeken dobozból is lehet enni, ami nagyban megkönnyíti a fogyasztását. Sétánk során legalább 15 olyan helyet számoltunk meg, ahol a lehet tésztát enni. A tészta térnyerésével együtt, tavalyhoz képest jelentősen visszaszorult a lángos árusítók száma. Azért a nemzeti öntudatunkat nem lehet teljesen megnyirbálni, így a fő korzó mellett a magát Ország Konyhája néven feliratozó pultnál még mindig tízesével sütik a flat bread-et sour milkkel, azaz a tejfölös lángost és semmi mást. Azért a pacalpörkölt lobbisták helyében most kicsit felháborodnék, hogy valaki így kisajátította magának ezt a brandet.

Természetesen a fesztivál kaják egén vannak állandóan tündöklő csillagok, mint például a gyros, pizza, hamburger, fényük azonban kopik. Amíg néhány évvel ezelőtt a fesztiválon való étkezés egyet jelentett egy kis méretű, túláztatott, vékony tésztájú gyrosszal, kb 2 évvel ezelőtt berobbant a Street Food jelenség. Mindenhol pulled pork szendvicsek, ilyen-olyan kézműves hamburgerek készültek, jelentsen is egy fesztiválos burgernél bármit is a kézműves. Bár a legnagyobb sort idén is a ZING előtt láttam- ami elsőkörben annak is köszönhető, hogy itt vidéken még mindig nagy szó, ha házhoz jön valamilyen felkapott budapesti termék-, a többi stand szép lassan profilt váltott. A régen olyan nagy népszűrégnek örvendő langalló/töltött zokni is bár még kapható kikopni látszik, talán szerepet játszik ebben az, hogy frissen készül, így várni kell rá, ezért kicsit lassabban kerül a kézbe, mint az előre kisütött aztán csak melegen tartott pizzaszelet.

Érdekes színfolt az Aldi megjelenése is, hisz eddig, ha valaki egy kiflire, vagy papírzsepire vágyott ki kellett sétálnia a legalább a Lővér körútig, most ezek már házhoz jönnek, legálisan, kerítésen belül chipshez, üdítőhöz juttatva a fesztiválozókat. (Egy kis intermezzo: egyik barátom viccesen pont arra panaszkodott, miközben felesége Voltos pólókat próbálgatott, hogy bár itt vannak a VOLT-on, de már voltak a Deichmannban, az Aldiban és most épp egy butikban ruhákat nézegetnek, akkor miben különbözik ez a nap egy átlagos szombattól?)

Röviden az árakról: azt elmondhatjuk hogy fesztivál polgárnak lenni még mindig nem olcsó mutatvány. Egy nem alap burger 1500 Ft-tól, hasábbal együtt 2200 Ft-tól kapható. Csirkés szendvics 1600 Ft, lepényekért 1500- 1700 Ft-ot kell leszurkolni. Pizzaszelet 790 Ft, tésztaboxok 1200-1500 Ft, főtt kukorica 600 Ft, óriás palacsinta tölteléktől függően 1100-1500 Ft. Zsíroskenyér 600 Ft, csirkeszárnyak 1200 Ft, gyros 950 Ft-1200 Ft.

Ha befejeztük a táplálkozást ideje valamit inni is. A legnépszerűbb továbbra is a sör és fröccs (akármilyen arányban). Érdekesség azonban, hogy idén a sör ára 520 Ft, ami nem nagy változás tavalyhoz képest, cserébe mondjuk a korsó is kisebb lett és a hab is nagyobb, addig a a bornak 450 Ft decije (+ a szóda 70 Ft). Sok embertől hallottam vissza, hogy bár a bort jobban szereti, azért egy kis matek után mégis csak sörért áll sorba. Jelenleg 4 dl sör 520 Ft, míg egy vele komplementer Viceházmester már 1110 Ft. Egy három fős társaságnál egy körben ez már 1770 Ft-os differencia, ami ugye egy újabb kör sör. Röviditaloknál a pálinka viszi a prímet, ízesítéstől függően 1200 Ft-tól már lehet kapni a standoknál. Egy vödör (1l) koktél, vagy long drink nagyjából 4000 Ft körüli összeget emészt fel.

Természetesen mindent nem tudtunk mi sem felfedezni, hisz gyomrunk befogadóképessége és a metapay kártyánk egyenlege is véges, de próbáltunk egy átfogó képet adni, milyen is most ott fenn a kempingben éhesnek lenni.

Egy reggelig tartó lakodalom után úgy döntöttünk a vasárnap hátralévő részét aktív pihenéssel töltjük, melynek a késői ebéd, fagyi és az általam annyira kívánt búzasör is szerves részét képezi. Augusztus vége volt már, de az idő még tökéletesen alkalmasnak mutatkozott, hogy a tervünket megvalósítsuk. Ha vasárnapi sétáról van szó, számomra egyértelmű, hogy a Deák teret útba kell ejteni. Nem tudom miért, de a kedvenc – modern szavakkal dobálózva- chilles helyem a városban a Deák tér Eötvös gimi felé eső része. Miután ez a checkpoint megvolt, már csak kellett találni egy helyet. A véletlennek egyáltalán nem köszönhető módon pont útba esett a Deák Étterem, aminek kerthelyisége tökéletesen alkalmasnak bizonyult, hogy az előre kitűzött célt maximálisan teljesítsük.

A Deákban az a jó, hogy jó, hogy van. Tágas kerthelyiség, szépen berendezett belső terek, valamint viszonylag sok és egyébként a szakmájához is értő felszolgáló. Mivel már azért erősen benne voltunk a délutánban egyből találtunk helyet. Van úgy, hogy ez dél környékén nem sikerül. Egy percen belül kezünkben volt az étlap, és mivel olyan helyre ültünk, nemsokára már azt is láttam, ahogy az Edelweiss-os poharam tetejére felkerül a citromszelet. Eddig kiváló.

Szakítottunk a hagyományokkal és vasárnap ebédre nem húslevest, vagy májgombóc levest ettünk. Mediterrán pikáns paradicsomlevest rendeltünk, főételnek pedig paradicsommal és mozzarellával grillezett vasalt csirkemellet kértem. Munkámból kifolyólag régebben elég sokat jártam vacsorázni külföldi kollégákkal Európa minden részéről. Nehéz volt olyan éttermet választani, ahol a sokszor egy asztalhoz ültetett szerb, francia, görög és spanyol nemzetiségű ember is megtalálta, azt amit szívesen megevett volna. Az ilyen soknemzetiségű vacsorák helyszínét mindig nehéz volt megválasztani, de a Deák azon kevés helyek egyike volt, amely eddig mindenkinek megfelelt. Ez abban a tekintetben is érdekes tény, hogy a cégcsoporton belüli másik soproni étteremmel már nem volt ilyen szerencsém. Van még egy pozitív élményem a Deákkal kapcsolatban, amelyen már sokat gondolkodtam, hogy miért alakult így, de magam sem emlékszem rá. Van nem is egy Deákos pincér, aki ha szembejön az utcán, – bár a rendelésfelvételen kívül még soha nem beszéltünk- mindig köszön. Természetesen vica versa.

A levesekre nem kellett sokat várni. A paradicsomleves tényleg paradicsom ízű volt, sűrűségéből és a benne itt-ott talált magokból arra a következtetésre jutottunk, hogy tényleg látott igazi paradicsomot is. Mikor megrendeltük nem tudtuk, hogy ez meleg, vagy hideg fogás, ez a gordiuszi csomó gyorsan szét lett vágva, mivel langyos. Nekem, mint szerintem kortársaim legtöbbjének a paradicsomlevesről a betűtészta jut eszembe, amit én nosztalgiázásból nagyon sokszor keresek a boltok polcain, de még nem jártam sikerrel. A pikáns sok helyen egyet jelent sajnos a csípőssel, de itt nem, tényleg jó a fűszerezése. A blog történetében ennyit levesről még nem írtam, tessék elhinni tényleg finom volt!

A főétel hozta a kötelezőt. A hús oldalán lévő apró barna vonalak mutatták, hogy a vaslap megtette hatását, a forró paradicsomból pedig tisztán látszott, hogy nem a melegítőpult alatt várt arra, hogy felszolgálásra kerüljön. A sült zöldség sem a szokásos borsó, hagyma, brokkoli, répa, karfiol keverék, a benne elrejtett bébi kukoricákért igazi vérre menő harcokat folytattunk.

A minőségnek, jó kiszolgálásnak ára van. Kettőnk ebédjéért nyolcezer párszáz Forintot fizettünk, ami Sopronban közepesen soknak számít, ugyanakkor ezért tényleg olyan színvonalas kiszolgálást kapunk, amit nem érdemes kihagyni.

Egyszerűen, gyorsan elkészíthető fogás, bármilyen napra.

Hozzávalók:

0,5 kg csirkemell filé/csirke felső comb filé
10 dkg borsó
1 doboz főzőtejszín
10 dkg olivabogyő
1 nagyobb paradicsom
só
bors
őrölt pirospaprika
olaj

Elkészítési idő: 35 perc

A húst megmossuk, közepes méretű kockákra vágjuk, majd ízlés szerint sóval, borssal és paprikával bedörzsöljük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk (az ilyen típusú ételekhez én inkább az olivaolajat preferálom, de igazából a sima napraforgóolaj is megfelel), majd hozzáadjuk a húst. Folyamatos keverés mellett kb 10 percig pirítjuk. Az apróra vágott paradicsomot, a borsót, és az olivabogyókat hozzáadjuk a húshoz és az így kapott ragut időnként megkeverve hagyjuk főni kb újabb 10 percig. Mikor a hús megpuhult, -ezt villával és késsel ellenőrizhetjük- hozzáadjuk a tejszínt és további 5 percig hagyjuk a ragut forrni. Tálalhatjuk tésztával, rizzsel, hajdinával, tarhonyával is.

Célzottan mentünk. Egy hosszúra nyúlt péntek este után kerestünk enyhítő ebédet valahol a közelben és mivel még mindig tombolt a hőség, hűvös kerthelyiségre vágytunk. Szerintem meg is találtuk a város egyik leghangulatosabb kerthelyiségét a Tűztoronyól pár méterre a Graben Étterem Várfal felőli részén.

A Várfal sétány sok turistát vonz, és aki megpillantja a Várfal tövében kihelyezett asztalokat, bizony erős vágyat érez arra, hogy helyet foglaljon. A megfelelő asztal kiválasztásában nagyon készségesen segített nekünk a pincérhölgy, megsúgta melyik asztal árnyékosabb, hol van kicsit hűvösebb, az amúgy 34 fokos hőségben. Italrendelés, étlap tanulmányozás, akklimatizáció. A limonádék gyorsan meg is érkeztek, ugyanakkor, bár az étlapok már akkor is csukva voltak, mikor a hölgy letette elénk a két poharat az ételrendeléssel még tíz percet várnunk kellett. Ez valószínűleg betudható annak, hogy tényleg sokan ültek a teraszon, valamint annak, hogy a Graben a belső helyiség mellett rendelkezik egy belső és egy külső terasszal.

Picit megviselt gyomrunk májgaluska levest kívánt, ugyanakkor a második fogás kiválasztásánál a bőség zavarával küzdöttünk. A sok jó közül a krémsajtos spárgával töltött csirkemellre esett a választás, melyet tagliatelle tésztával kínáltak. A kezdeti várakozástól eltekintve az ételek gyorsan jöttek, a leves forró, ugyanakkor kicsit ízetlen a májgombóc viszont szakszerű munka, csipetnyi fokhagymával, ami nem kifejezetten a műfaj sajátja de belefér.

A levesnél felmerült panaszainkat a csirkemell azonnal feledtette. Mind látványban, mind ízben remek volt. A fokhagymás tejfölös dresszing amiben a tésztát megforgatták remekül illett a krémsajt lágyságához és a puhára párolódott spárgához. Az adagok annyira rendben voltak, hogy a végén dobozt kellett kérnünk, így még uzsonnára is élvezhettük ezt az ízkavalkádot. A déli menü ára italokkal együtt két személyre 5400 Ft-ot tett ki, amely, ha az elhelyezkedést is figyelembe vesszük, igazán rendben van.