Minden ami Sopron

2019. 12. 08. vasárnap

Mária

SOPRON
Borult
EURO
0

ragu

Tejszínes olivás csirkeragu

Írta: kulbi
2015.08.12.

Egyszerűen, gyorsan elkészíthető fogás, bármilyen napra.

Hozzávalók:

0,5 kg csirkemell filé/csirke felső comb filé
10 dkg borsó
1 doboz főzőtejszín
10 dkg olivabogyő
1 nagyobb paradicsom

bors
őrölt pirospaprika
olaj

Elkészítési idő: 35 perc

 

A húst megmossuk, közepes méretű kockákra vágjuk, majd ízlés szerint sóval, borssal és paprikával bedörzsöljük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk (az ilyen típusú ételekhez én inkább az olivaolajat preferálom, de igazából a sima napraforgóolaj is megfelel), majd hozzáadjuk a húst. Folyamatos keverés mellett kb 10 percig pirítjuk. Az apróra vágott paradicsomot, a borsót, és az olivabogyókat hozzáadjuk a húshoz és az így kapott ragut időnként megkeverve hagyjuk főni kb újabb 10 percig. Mikor a hús megpuhult, -ezt villával és késsel ellenőrizhetjük- hozzáadjuk a tejszínt és további 5 percig hagyjuk a ragut forrni. Tálalhatjuk tésztával, rizzsel, hajdinával, tarhonyával is.

IMG_1866

Haspárti szombat

Írta: kulbi
2015.08.04.

Pénteken lagziban voltunk, így a szombati reggeli egyben az ebédünk is volt. Olyan helyet kerestünk, ahol van kerthelyiség, a belvárostól sétálva is meg tudjuk közelíteni, és lehet levest enni. Igaz, ezeknek a kritériumoknak több hely is megfelelt volna, mi a Jégverem Fogadót választottuk.

A kerthelyiség hatalmas napernyői szinte az egész udvart beterítették, így könnyen találtunk árnyékos helyet. Előző esti programunkból adódóan nem tipikus ebéd időben érkeztünk, de így is kellemes teltház volt. Ennek ellenére étlapot és italt szinte azonnal kaptunk. Úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk, a ház specialitásait választjuk. Sopronban kevés olyan ember van, aki ne hallott volna a tárkonyos pulyka ragulevesről, illetve, ahogy az étlapon is kiemelik a ház legnépszerűbb fogásáról a Viczákné titkáról (fűszervajjal, sonkadarabokkal, kukoricával töltött rántott pulykamell), amit barátaim egész egyszerűen csak rántott Bonduellenek hívnak.

Nyári, őszi és egyáltalán minden utazásunk során, van egy szokásom, amivel általában megőrjítem a velem utazókat, hisz mindig sok keresgéléssel és általában korgó gyomros hosszú sétákkal jár. Bárhol vagyunk, ha ebédről, vagy vacsoráról van szó nem szeretem a direkt a turisták számára kitalált helyeket, inkább sétálok egy kilométerrel többet,  ha tehetem mindig olyan helyet keresek, ahol a helyiek is esznek. Valahogy ilyenkor elhiszem, hogy tényleg helyi specialitásokat kapok és nem a mindenhol ugyanolyan ízű pommes-t és pizzát. Ha nem ebben a városban élnék, szerintem a Jégverem az a hely, amiért szívesen sétálnék többet.

Csak kis levest kértünk, ami minimum két tányérnak felel meg, bár itt a mértékegység inkább a piros zománcos fazék. A hőfok teljesen megfelelő és ránézésre is úgy tűnik, hogy jó választás volt a kisebb adag főételt kérni. A mellettünk lévő asztalnál közben egy kisebbfajta családi csetepaté alakult ki, amit a felszolgálók a váratlan helyzet ellenére is viszonylag jól kezeltek le.

image (4)

Szóval a Viczákné. Már a látványtól jóllaktam. A köreten sokat nincs mit gondolkodni, egyszerű sült krumpli, a hőfoka, roppanási “képessége” azt mutatja, hogy friss sütés. A panír tökéletes, a hús vékonyra klopfolt, a töltelékben inkább a zsenge kukorica a domináns. Igen, ez az amiért szétvágás után kicsit tényleg olyan, mintha egy kukoricakonzervet paníroztak volna be. A gyerekeknek biztos, de még nekem is elég sokáig tartott, hogy minden szemet a villámra küzdjek. Ha valamit változtatni lehetne talán kicsit sűrűbbre kívánnám a  tölteléket, de akkor valószínűleg már nem lenne ugyanaz és lehet, hogy pont ez a zsengeség Viczákné valódi titka.

Már a levesnél tudtuk, hogy valószínűleg dobozzal fogunk távozni és nem tévedtünk. A számla végösszege kicsivel 6000 felett volt, bár ebből az összegből nem csak egyszer laktunk jól, aznap a vacsorán sem kellett gondolkodni. Aki kockás terítőre, jó kiszolgálásra, nagy adagokra, finom ételekre vágyik, annak érdemes kicsit tovább sétálni a Várkerületnél.

 

 

loading