Minden ami Sopron

2017. 11. 23. csütörtök

Kelemen

SOPRON
Borult

lángos

Élet a burger után- Festivalfood körkép

Írta: kulbi
2017.06.29.

Itt a VOLT. Kétségkívül Sopron legjobban várt eseménye, ahol a zenei programok mellett, után, közben és helyett természetesen az embernek lehetősége van bepillantást nyerni a fesztivál kaják folyamatos evolúciójának éppen aktuális stációjába.  Ezzel a kis iránytűvel segítünk eligazodni az ízek és illatok tengerében.

IMG_0292

Ahogy a zenében is, úgy az fesztiválon kapható ételeknél is az egyik legfontosabb szempont a könnyű fogyaszthatóság. Mivel az idei Volton láthatóan kevesebb ülőhely került kihelyezésre a standok körül, így a hangsúly áthelyeződött a szállíthatóságra. Ennek a folyamatnak az egyik nagy vesztese lett a magyarok által olyan nagyra tartott Lacikonyha jelenség. (olyan igazi lacikonyhát talán csak a Lalibellánál láttunk) Egyik barátomnak köszönhetően tegnapelőtt mi is végigjártuk a “sült kolbász kanosszát”, azaz első körben be kellett cserkészni a kívánt darabot, második körben viszont a kiválasztott kb 25 centis példányt papírtányéron, műanyag evőeszközökkel, kézből, valamilyen úton fogyaszthatóvá is kell tenni. Ez egy Linkin Parkkal súlyosbított estén nem kis feladat azért.

IMG_0289

Szóval az első ami feltűnt, hogy amíg tavaly a tipikusan mindeghogymiazcsakolajban kelljen kisütni ételek helyét átvette a pasta. (lánykori nevén tészta) Az igazán menő helyeken dobozból is lehet enni, ami nagyban megkönnyíti a fogyasztását. Sétánk során legalább 15 olyan helyet számoltunk meg, ahol a lehet tésztát enni. A tészta térnyerésével együtt, tavalyhoz képest jelentősen visszaszorult a lángos árusítók száma. Azért a nemzeti öntudatunkat nem lehet teljesen megnyirbálni, így a fő korzó mellett a magát Ország Konyhája néven feliratozó pultnál még mindig tízesével sütik a flat bread-et sour milkkel, azaz a tejfölös lángost és semmi mást. Azért a pacalpörkölt lobbisták helyében most kicsit felháborodnék, hogy valaki így kisajátította magának ezt a brandet.

IMG_0290

Természetesen a fesztivál kaják egén vannak állandóan tündöklő csillagok, mint például a gyros, pizza, hamburger, fényük azonban kopik. Amíg néhány évvel ezelőtt a fesztiválon való étkezés egyet jelentett egy kis méretű, túláztatott, vékony tésztájú gyrosszal, kb 2 évvel ezelőtt berobbant a Street Food jelenség. Mindenhol pulled pork szendvicsek, ilyen-olyan kézműves hamburgerek készültek, jelentsen is egy fesztiválos burgernél bármit is a kézműves. Bár a legnagyobb sort idén is a ZING előtt láttam- ami elsőkörben annak is köszönhető, hogy itt vidéken még mindig nagy szó, ha házhoz jön valamilyen felkapott budapesti termék-, a többi stand szép lassan profilt váltott. A régen olyan nagy népszűrégnek örvendő langalló/töltött zokni is bár még kapható kikopni látszik, talán szerepet játszik ebben az, hogy frissen készül, így várni kell rá, ezért kicsit lassabban kerül a kézbe, mint az előre kisütött aztán csak melegen tartott pizzaszelet.

IMG_0318

Érdekes színfolt az Aldi megjelenése is, hisz eddig, ha valaki egy kiflire, vagy papírzsepire vágyott ki kellett sétálnia a legalább a Lővér körútig, most ezek már házhoz jönnek, legálisan, kerítésen belül chipshez, üdítőhöz juttatva a fesztiválozókat. (Egy kis intermezzo: egyik barátom viccesen pont arra panaszkodott, miközben felesége Voltos pólókat próbálgatott, hogy bár itt vannak a VOLT-on, de már voltak a Deichmannban, az Aldiban és most épp egy butikban ruhákat nézegetnek, akkor miben különbözik ez a nap egy átlagos szombattól?)

Röviden az árakról: azt elmondhatjuk hogy fesztivál polgárnak lenni még mindig nem olcsó mutatvány. Egy nem alap burger 1500 Ft-tól, hasábbal együtt 2200 Ft-tól kapható. Csirkés szendvics 1600 Ft, lepényekért 1500- 1700 Ft-ot kell leszurkolni. Pizzaszelet 790 Ft, tésztaboxok 1200-1500 Ft, főtt kukorica 600 Ft, óriás palacsinta tölteléktől függően 1100-1500 Ft. Zsíroskenyér 600 Ft, csirkeszárnyak 1200 Ft, gyros 950 Ft-1200 Ft.

IMG_0280

Ha befejeztük a táplálkozást ideje valamit inni is. A legnépszerűbb továbbra is a sör és fröccs (akármilyen arányban). Érdekesség azonban, hogy idén a sör ára 520 Ft, ami nem nagy változás tavalyhoz képest, cserébe mondjuk a korsó is kisebb lett és a hab is nagyobb, addig a a bornak 450 Ft decije (+ a szóda 70 Ft). Sok embertől hallottam vissza, hogy bár a bort jobban szereti, azért egy kis matek után mégis csak sörért áll sorba. Jelenleg 4 dl sör 520 Ft, míg egy vele komplementer Viceházmester már 1110 Ft. Egy három fős társaságnál egy körben ez már 1770 Ft-os differencia, ami ugye egy újabb kör sör. Röviditaloknál a pálinka viszi a prímet, ízesítéstől függően 1200 Ft-tól már lehet kapni a standoknál. Egy vödör (1l) koktél, vagy long drink nagyjából 4000 Ft körüli összeget emészt fel.

Természetesen mindent nem tudtunk mi sem felfedezni, hisz gyomrunk befogadóképessége és a metapay kártyánk egyenlege is véges, de próbáltunk egy átfogó képet adni, milyen is most ott fenn a kempingben éhesnek lenni.

Festivalfood

Írta: kulbi
2016.06.30.

Megnéztük mi a választék a VOLT Fesztiválon, ha két koncert között harapnánk valamit.

(tovább…)

Hol együnk a VOLTON?

Írta: kulbi
2015.07.01.

A felhőtlen bulizások, sörözések, fröccsözések közben muszáj néha enni is egy fesztiválon. Nincs ez másképp a VOLTon sem. Délelőtt kint jártunk, kicsit körbenéztünk mit és mennyiért hol lehet kapni a fesztiválon.

Az biztos, hogy sok helyen sokfélét lehet találni, a soproni szemnek azonban talán az a legszokatlanabb, hogy rengetegfélét lehet furgonból, úgynevezett food truck-ból enni. Igen, itt nyugaton a street food szinte kimeríthetetlen tárháza sokszor a hamburger, gyros, kebap trióval megakad, pedig ez korántsem a csúcsok csúcsa.

IMG_1078

Kezdjük az elejéről, a bejárat után jobbra a Poncichter-negyedben a hagyományos ízek kedvelői a helyi Bercsényi Borozó faházában találhatnak rendkívül grillételeket, persze minden függ az ember igényeitől, de 1300 Ft körül már elég méretes adagot kaphatunk. Egy kicsit jobbra kell félretekinteni a magyar ízektől, már meg is láthatjuk a Casa Piadina-t, ahol vaslapon sült olasz lepényeket töltenek meg mindenféle jóval átlag 1400 Ft-ért.

A Poncichter negyedből kilépve, ha elindulunk balra a fesztivál egyik fő ütőerén, egy elég korrekt étteremsort találhatunk. Lehet kapni hamburgert 1000 Ft-ért, lángost 700-900 Ft között, szendvicseket 800 Ft.ért, a rántott csirkének darabja 600 Ft, a görög salátának adagja 900.

Ha befordulunk a Tercia sátor mellett, a pizzamennyországban találhatjuk magunkat a fesztivál legnagyobb pizzasütőjénél egy szelet 500 és 650 Ft között van ízesítéstől függően. Itt is találhatunk lángost 700 Ft-ért, valamint gyakorlatilag  rizses hústól a spagettiig mindent ehetünk a Food Box dobozaiból 990-ért.

Ha valaki a főétkezés után desszertre vágyik szintén ezen a soron talál gofrit 400-900 Ft-ért, vagy fagyit 250 Ft/gombóc áron. Természetesen, mint minden rendes fesztiválon a kenyérlángos is képviselteti magát, feltéttől függően 700-900-1100 Ft-ért.

Akik mexikói ízekre vágynak azok is megtalálják a számításukat, a civil negyedben szintén egy furgonból kaphatunk burrito-t, chimichanga-t és quesadilla-t 1300 Ft-ért, vagy a nagyszínpad közelében fingerfoodot (csirkeszárny, hal, hagymakarika) 900-1200 Ft-ért.

Aki Sopronból érkezik, annak javaslom ne elégedjen meg a pizzaszelet, hamburger párossal, mindenképp próbálja ki az egyik ilyen food truckot, hisz, ha szimatom nem csal, a közeljövőben ilyenek nem járják majd Sopron útjait minden nap.

Valamit gyorsan III.

Írta: kulbi
2015.04.23.

Napsütéses csütörtök délután. Igazából a Várkerületen volt dolgom, de mivel ott most lehetetlen megállni, így a Papréten parkoltam. A Füredi sétányon sétáltam keresztül, mikor megláttam egy egészen parányi helyet. Elkezdtem az emlékeimben kutatni és rájöttem, hogy én egyszer már ettem ezen a helyen, de akkor még egy egész parányi olasz étterem volt itt. A név nem volt ismerős, de gondoltam adok neki egy esélyt, így ettem egy Melangot a Melango-ban.

A hely egészen parányi, gyors számításaim szerint, amennyiben levesszük a “kerthelyiséget” kb 4-5 fő fér el kényelmesen. Belépéskor rögtön tudatosul az emberben, hogy ez egy gyorsétterem, azonban, hogy pontosan milyen, azt csak a falra írt étlap átböngészése közben jön rá. Ahogy ki tudtam venni a kiírásokból és a pultos hölgy iránymutatásaiból, gyakorlatilag a speciális töltött kenyérlángosról van szó. A tésztából, mely ízre, állagra, kinézetre valahol a pita és a lángos között áll tölcsért készítenek, és azt töltik meg kívánság szerint bármivel; hússal, zöldségekkel stb. Sőt desszert gyanánt van egy édes változata is , de azt nem mertem még bevállalni, de ígérem visszatérek érte.

Brassóis melango-t kértem, ami már ránézésre is elég tömör volt, hisz a húsdarabok mellett felfedezni véltem némi salátát, valamint sült krumplit is, mindezt beletekerve abba a bizonyos tésztába. Tipp: ha az ember ilyet rendel ne fehér ingbe menjen, mert könnyen mehet haza átöltözni. Én kb. a 3 percben lettem saját magam áldozata, de egy gyors szalvéta csellel megoldottam a helyzetet.

Az étel amúgy gyorsan elkészül. Abban a pillanatban én voltam az egyetlen vendég, így 8-10 percet kellett csak várnom, ami sokszor még egy kebaposnál is jó teljesítmény, pedig abba azért kevesebb dolgot kell belesűríteni.

melango

 

Üdítővel együtt 1490 Ft-ot fizettem, amelyet nem gondolok vészesen soknak, pláne hogy a tálalás módja egész napos derültséget okozott. Az egyetlen dolog, ami nekem hiányzott az egy kézmosó volt. Szerintem gyakorlatilag az ilyen típusú ételeket nem lehet csak úgy egy kiló szalvéta elhasználása nélkül megenni, ilyenkor az ember óhatatlanul összekeni magát, és mielőtt továbbmenne nem árt egy kézmosás.

Ajánlom mindenkinek a  Melango-t, aki már unja a gyrost és a kebapot, mégis karakterben és árban valami hasonlóra vágyik, még kipróbálna valami újat.

loading