Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

csirkemell

Szőlővel töltött rozmaringos csirkemell

Írta: kulbi
2015.09.05.

Szeptember, szüret = szőlős ételek. A Winelife Borászatnak köszönhetően, akik egész hónapra elegendő szőlőt ajánlottak fel rovatunknak, szeptemberben olyan ételek készülnek a Panelkonyhában, amelyekhez szőlő is kell.

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg egész csirkemellfilé
2 fürt szőlő
1 csomag mozzarella sajt (egész/szeletelt)
rozmaring

bazsalikom
oregánó
fél citrom

 

A csirkemelleket vágjuk szét. Ne szeletekre, mindössze addig, míg az egészet ki lehet teríteni. Igény esetén ezután klopfolót is használhatunk. A szőlőt bogyózzuk le és a szemeket vágjuk félbe. A kiterített csirkemellet sózzuk meg, szórjuk meg rozmaringgal a belsejét, fektessük rá a félbevágott szőlőszemeket és borítsuk be mozzarellával. Miután a belseje kész, hajtsuk félbe és az így kapott batyu tetejét szórjuk meg bazsalikommal és oregánóval. A melleket tegyük tepsibe, rakjunk mellé szeletelt citromot, fedjük le a tepsit alufóliával és tegyük be 180 fokra előmelegített sütőbe. Süssük 40 percig. A tepsibe semmiféle zsiradék nem szükséges, a szőlő leve bőven elég, hogy ne legyen száraz.

fotó (8)

Mézes-őszibarackos bacon kosarak

Írta: kulbi
2015.06.25.

A következő recepthez szükség lesz egy muffin sütőre. Ha tudod mi az, nyert ügyed van. A legnehezebb mozzanat nekem is az volt, hogy a megtaláljam kedvesem éppen most hova rejtette el.

Hozzávalók:

1db muffinsütő
12 db kapszni (az a papír, amit le kell húzni a muffinról)
40 dkg csirkemell
2 szem őszibarack
20 vékony szelet bacon
4 evőkanál méz
6 kocka étcsokoládé

bors

Elkészítési idő: kb 35 perc

A csirkemellet a Stayin’ alive ritmusára kicsit megklopfoljuk, nem hártyavékonyra csak úgy érzéssel, majd apró kockákra vágjuk. A csirkemellet megsózzuk, megborsozzuk, majd egy tálban összekeverjük a mézzel, valamint a közben kockára vágott barackkal 5 percre állni hagyjuk.

Ez az idő pont elég arra, hogy a sütőt 180 fokra előmelegítsük, valamint a papírokat a muffin sütőbe rakjuk.

image (14)

A baconoket hosszúságtól függően két-három részre vágjuk majd egymásra merőlegesen X alakban a muffin sütő lyukaiba rakjuk. Az így kapott bacon kelyhekbe berakjuk a bepácolt barackos-mézes csirkét, majd megszórjuk reszelt étcsokoládéval.

Berakjuk a sütőbe, és addig sütjük őket, míg a baconoknek sült bacon színe lesz. Hogy az milyen, azt szerintem minden férfiban genetikailag kódolva van. (amellett a másik 16 alapszín mellett, amelyekkel egészen addig elboldogulunk, míg ki nem kell festeni a nappalit)

 

Baconbe töltött ananász mézes burgonyával

Írta: kulbi
2015.06.02.

A csirkehús-ananász-sajt kombináció mindenki számára ismert lehet, ha máshonnan nem, hát a hawaii pizzáról. Ez is valami hasonló, csak éppen mégis más.

Hozzávalók 4 személyre:

– 1 ananászkonzerv (szeletelt!! nem darabolt)
– 50 dkg csirkemellfilé
– 12 szelet bacon
– 25 dkg sajt
– 5 evőkanál mustár
– 5 evőkanál méz
– 10 szem burgonya
– 1 fej vöröshagyma
– só
-bors

Elkészítési idő: 60 perc

töltött ananász tepsi

 

A hagymát apróra vágjuk, hozzáadunk 4 evőkanál mustárt és 4 evőkanál mézet, a sót és a borsot. Összekeverjük, majd hozzáadjuk az alaposan megmosott és apróra vágott csirkemellfilét, és kicsit állni hagyjuk.
Az ananászkonzervet felnyitjuk, levét leöntjük, és a szeleteket kivesszük egy tányérra.

Az üres dobozt alaposan öblítsük ki és ne dobjuk ki, hisz ez lesz a továbbiakban az egyik legfontosabb hozzávaló. Az üres dobozt 6 szelet baconnal kibéleljük, fontos, hogy a bacon szeletek a doboz aljának közepétől, sugár alakban felfelé induljanak. Ha ezzel megvagyunk tegyünk bele egy szelet ananászt, majd egy réteg mustáros mézes csirkemellet, majd egy réteg sajtot.

A műveletet folytassuk addig, míg tart a doboz, fontos ugyanakkor, hogy mindenképp ananászkarikával fejezzük be. A bacon kilógó részét hajtsuk rá az így kapott “tortára”, majd óvatosan öntsük ki egy előkészített tepsibe, majd fektessük el. Tapasztalataim alapján maximum 4 szeletből álló “szendvics” fér a dobozba, így akár 3 adagot is készíthetünk egy konzervből.

töltött ananász készA krumplikat héjastól mossuk meg, majd keresztben és hosszában is irdaljuk be. A maradékmézet és mustárt keverjük össze egy tálban majd a megsózott krumplikat forgassuk bele és már mehetnek is a tepsibe az ananásztornyok mellé.  180 fokon süssük 40 percet, majd arassuk le a babérokat!

 

Kedd este a Puskásban

Írta: kulbi
2015.05.29.

Akármennyire is kedvelem ezt a város, azért azt el kell ismerni, hogy a kedd esték nem tartoznak a legpörgősebb időszakok közé. Főleg akkor nem, ha úgy, mint most is szúrós szél fúj, és az eső sem a legpuhábban hullik alá. Ezt a szürreális hangulatot próbáltuk feldobni egy kedd esti lakomával. Eredetileg másfelé indultunk, de köszönhetően a már említett zimankós időnek, a Puskás Étteremben kötöttünk ki. Így terasz nélkül, hálókkal az oldalán szemmel láthatóan sem a legimponzánsabb oldalát mutatta felénk, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs a lényeg.

Belépve a kicsit kopott fa ajtón, amelynek kilincse igazán autentikussá teszi a helyet egy igazi Pub belső fogad. Szövet és fa egyvelege mindenhol, szűk ablakok, halvány fény. Szinte érzem, magam körül a szivarozó nagypolgárokat, akik mivel 25 éves a hely talán sosem voltak itt, de a hangulata megvan. A falakon régi Sopront idéző képek, amelyek engem személy szerint mindig lenyűgöznek. Egy picit rontja talán az összképet a bejárattal szembeni falra kicsi ferdére sikeredett felirat. Nem számítottam pezsgő életre, nagy hahotákra a szomszéd asztalnál, de azért az is meglepett, hogy mindössze mi ketten alkottuk a vendégsereget. Ez persze nem a helyet minősíti, csak ilyenkor én mindig kicsit feszengek.

puskásBár ugye nem egy csúcsidőszak, a kiszolgálással nem volt semmi gond, esetleg annyit még, hogy az étlap átvétele és az italrendelés között eltelt két perc, amikor nem tudtuk, hogy mi felejtettük el mondani mit kérünk, vagy az a rész még nem jött el, de aztán ez is megoldódott. Az étlap bőséges, elnézve az alapanyagok nem mozognak széles skálán, ugyanakkor a belőlük kínált ételek spektruma igen széles. Az ételrendelést gyorsan megoldottuk, és az elkészítési idő sem volt hosszú. Az ételről sugárzott, hogy tényleg akkor készítették, az ízek, illatok és számomra az egyik legfontosabb dolog a hőfok is nagyon rendben volt. Nem rendeltünk bonyolult dolgokat: gulyáslevest, csirkemellet sajttal és brokkolival töltve, valamint halat, viszont az jó minőségben kaptuk. Párom nagyon szereti a halételeket, ezért nálunk az étlap áttanulmányozása mindig azon a részen kezdődik, ahol az uszonyosok felsorolása van.

Az árakkal maximálisan meg voltunk elégedve, két fős vacsoráért és az italokért mindössze 6000 Ft-ot fizettünk. Remélem legközelebb több emberrel találkozunk. Nyugodt szívvel ajánlom az éttermet mindenkinek aki egy ún. “magyaros” étteremben akar nagyon jót enni. Az étterem honlapját viszont a munkahelyen mindenki csak akkor nyissa meg, ha megbizonyosodott, arról, hogy számítógépe le van halkítva. Nekem ez nem jött össze, így egy darabig nem tudtam mi zenél, hisz én csak az étlapot akartam megnézni.

loading