Igazából egy sima vacsorának indult. Nem akartunk semmi különlegeset: beülni valahova egy hosszú hét után, beszélgetni, élvezni azt, hogy péntek van, és azt, hogy az óra másnap nem reggel 6-kor csörög. A Pap rét környékén sétáltunk, eszembe jutott, hogy nemrég újranyitott a Kis Pócsi Vendéglő. Korábban is voltam már itt, de mindig szeretem kipróbálni az újat, ha jó, ha nem. Ebben az esetben jó volt, sőt kicsit még annál is jobb.

A helyet nem nehéz megtalálni, igazából a Paprétről a Pócsi utcába, ha belép az ember, elég jobbra fordítani a fejét és már meg is pillanthatja a sárga házat, nagy barna kapuval. Jó idő volt, egyáltalán nem akaródzott bemenni fedett helyre, a teraszon néztünk ki egy helyet, valahol a borostyánnal befuttatott fal mellett. Addig biztos volt, hogy medvehagyma krémlevest eszünk, szezonja van, szeretjük is, ha jól van elkészítve az egyik legjobb leves tud lenni.

Nah és itt következett a nehezebbik rész. Mi legyen a második? Nem annyira sikerült eldönteni, ezt észrevette az úriember is, aki minket kiszolgált (mint később kiderült Lacinak hívják, még később arra is fény derült, hogy ő az egyik tulaj) és elkezdődött a párbeszéd, aminek magam sem tudom, hogy lett ez a vége, de lényeg a lényeg kikötöttünk a steaknél.

Alapvetően szárnyas párti vagyok, persze ez nem azt jelenti, hogy csak azt és semmi mást, de amikor elindultunk otthonról nem gondoltam volna, hogy így alakul. A legnyomósabb indok talán az volt, hogy Tibi (mint később ez is kiderült, a szakács) nagyon jól csinálja és van egy spéci konyakos-borsmártása (eleinte fura belegondolni is) hozzá, amit akkor már muszáj megkóstolni. Mindezt sült zöldséggel és krokettel körítette.

Laci nem hazudott, tényleg nagyon jó volt. Közepesen átsütve, barnás pirosas színben, nem túl szárazon, amilyennek egy steaknek lennie kell. Alapvetően szeretem az emberek szokásait kifürkészni, ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha bemegyünk valahova közelebb húzom a másik asztalhoz a székem (ez esetben a steakem) és mindenkit kihallgatok, hanem azt, hogy azért odafigyelek a környezetemre.

Azt figyeltem meg, hogy vannak azok, akik leves plusz főétel pártiak, és vannak azok, akik inkább főétel plusz desszert pártiak. Én az előbbiek közé tartozom, nem vagyok túl édesszájú, és mire az első két fogást megeszem nem szokott hely maradni az édességnek. Ez így volt most is. Amikor ezt magamban ismét konstatáltam,  azt vettem észre, hogy két zöld karimájú tányér közeledik, egyenként három-három gombóccal. Először meglepődtem, hisz a steakhez -ami időközben elfogyott- mindent megkaptunk ami jár, plusz szósz is érkezett pár perccel korábban, így nem igazán tudtam mire vélni. Kiderült nem a memóriámmal volt baj, csak a ház úgy döntött, ha már eredeti szándékunk ellenére steaket “kellett” enni (azóta sem bántam meg), valamivel kiengesztel minket nagy duzzogásunkban.

Ennek lett az eredménye a zöld tányér a mogyorókrémes gombóccal. Ízre, állagra, színre, valahol a túrógombóc és a szilvásgombóc határán, és természetesen forró, hogy kettévágás után a mogyorókrém szép lassan, méltóságteljesen láva módjára előbukkanjon.

A vacsoráért 8000 Ft- ot fizettünk két főre, ami tekintve a 2+1 fogást meg a steaket, nagyon jónak mondható, és ehhez jön még a grátisz kimagasló vendéglátás. Ajánlom mindenkinek!

Kicsit megcsúsztunk, nem értünk haza időben, meg a bevásárlás, meg rendet kellene rakni és mi lesz a vacsora? Ekkor döntöttünk úgy, hogy nyakunkba vesszük a várost és keresünk egy helyet, ahol este 10 után is lehet enni. Messze nem akartunk menni így a Soproni Borháznál próbáltunk először szerencsét. Tovább nem is kellett mennünk.

A Borház alapvetően éjfélig nyitva van, szóval alapjában véve nem számítottunk túl késői vendégeknek. Kértünk egy pohár bort, majd jeleztük, hogy enni is szeretnénk. A pincér srác kicsit habozott, mikor étlapot nyújtott, ennek okát csak távozáskor értettük meg. Nem vágytunk semmi bonyolultra, így csirke steaket kértünk sült zöldségekkel, sajtmártással. Rajtunk kívül még öt asztalnál ültek, ha belegondolunk szerda este 10 óra után ez nem annyira rossz. Az ételre nem is kellett sokat várnunk. Minden tűzforrón jött, a tálalás ízléses, praktikus megoldás, hogy amellett, hogy tányérunkon is volt egy kevés, automatikusan jár a plusz mártás külön csészében.  Már említettem, hogy a frissességgel semmi gond nem volt, és a mennyiségre sem lehet panaszunk. Igazából ketten ettünk egyet, a másik a másnapi ebéd részévé vált.

Kicsivel éjfél előtt távoztunk, ugyanakkor nyoma sem volt az ilyenkor sokszor sajnos szokásos fényhalkítós, székeket pakolós “vendégmarasztaló” megoldásnak. Fizetéskor azért rákérdeztünk meddig van konyha, kiderült, hogy csak este 10-ig, valamint az is, hogy a Soproni Borházban a pincérek is nagyon jól tudnak főzni. Ennek tudatában távozáskor az ételekért és az időközben egy üvegnyire módosuló borért a 6000 Ft-ot (kétszemélyre) egyáltalán nem lehet drágának mondani.