Minden ami Sopron

2019. 11. 17. vasárnap

Hortenzia, Gergő

SOPRON
Borult
EURO
0

kis

Kipróbálni valami újat

Írta: kulbi
2015.05.12.

Igazából egy sima vacsorának indult. Nem akartunk semmi különlegeset: beülni valahova egy hosszú hét után, beszélgetni, élvezni azt, hogy péntek van, és azt, hogy az óra másnap nem reggel 6-kor csörög. A Pap rét környékén sétáltunk, eszembe jutott, hogy nemrég újranyitott a Kis Pócsi Vendéglő. Korábban is voltam már itt, de mindig szeretem kipróbálni az újat, ha jó, ha nem. Ebben az esetben jó volt, sőt kicsit még annál is jobb.

A helyet nem nehéz megtalálni, igazából a Paprétről a Pócsi utcába, ha belép az ember, elég jobbra fordítani a fejét és már meg is pillanthatja a sárga házat, nagy barna kapuval. Jó idő volt, egyáltalán nem akaródzott bemenni fedett helyre, a teraszon néztünk ki egy helyet, valahol a borostyánnal befuttatott fal mellett. Addig biztos volt, hogy medvehagyma krémlevest eszünk, szezonja van, szeretjük is, ha jól van elkészítve az egyik legjobb leves tud lenni.

Nah és itt következett a nehezebbik rész. Mi legyen a második? Nem annyira sikerült eldönteni, ezt észrevette az úriember is, aki minket kiszolgált (mint később kiderült Lacinak hívják, még később arra is fény derült, hogy ő az egyik tulaj) és elkezdődött a párbeszéd, aminek magam sem tudom, hogy lett ez a vége, de lényeg a lényeg kikötöttünk a steaknél.

Alapvetően szárnyas párti vagyok, persze ez nem azt jelenti, hogy csak azt és semmi mást, de amikor elindultunk otthonról nem gondoltam volna, hogy így alakul. A legnyomósabb indok talán az volt, hogy Tibi (mint később ez is kiderült, a szakács) nagyon jól csinálja és van egy spéci konyakos-borsmártása (eleinte fura belegondolni is) hozzá, amit akkor már muszáj megkóstolni. Mindezt sült zöldséggel és krokettel körítette.

steak

Laci nem hazudott, tényleg nagyon jó volt. Közepesen átsütve, barnás pirosas színben, nem túl szárazon, amilyennek egy steaknek lennie kell. Alapvetően szeretem az emberek szokásait kifürkészni, ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha bemegyünk valahova közelebb húzom a másik asztalhoz a székem (ez esetben a steakem) és mindenkit kihallgatok, hanem azt, hogy azért odafigyelek a környezetemre.

Azt figyeltem meg, hogy vannak azok, akik leves plusz főétel pártiak, és vannak azok, akik inkább főétel plusz desszert pártiak. Én az előbbiek közé tartozom, nem vagyok túl édesszájú, és mire az első két fogást megeszem nem szokott hely maradni az édességnek. Ez így volt most is. Amikor ezt magamban ismét konstatáltam,  azt vettem észre, hogy két zöld karimájú tányér közeledik, egyenként három-három gombóccal. Először meglepődtem, hisz a steakhez -ami időközben elfogyott- mindent megkaptunk ami jár, plusz szósz is érkezett pár perccel korábban, így nem igazán tudtam mire vélni. Kiderült nem a memóriámmal volt baj, csak a ház úgy döntött, ha már eredeti szándékunk ellenére steaket “kellett” enni (azóta sem bántam meg), valamivel kiengesztel minket nagy duzzogásunkban.

gombóc

 

Ennek lett az eredménye a zöld tányér a mogyorókrémes gombóccal. Ízre, állagra, színre, valahol a túrógombóc és a szilvásgombóc határán, és természetesen forró, hogy kettévágás után a mogyorókrém szép lassan, méltóságteljesen láva módjára előbukkanjon.

A vacsoráért 8000 Ft- ot fizettünk két főre, ami tekintve a 2+1 fogást meg a steaket, nagyon jónak mondható, és ehhez jön még a grátisz kimagasló vendéglátás. Ajánlom mindenkinek!

 

loading