Minden ami Sopron

2017. 10. 20. péntek

Vendel

SOPRON
Borult

Civil zóna

Az önismeret útján

Az Út maga az Élet..-halljuk sokszor. Milyen igaz, de hányféle kacskaringója van! Hogyan döntsem el melyiket követem?

Az önismeret az, ami segíthet válaszokat találni.

első

Akiben már felmerült, hogy az önismeret útját kövesse, az biztosan belefutott már egy két zsákutcába is. És szinte mindenkiben felmerül a kérdés, hogy milyen is vagyok valójában?
Miért viselkedem úgy, ahogy, vagy miért kerülök ugyanabba a helyzetbe folyton folyvást? Sokan legyintenek arra, hogy minek is ez.. Annyira elcsépelt lett a szó, hogy szinte  már közhelyes a mondat is amiben szerepel. Pedig gyakran ez az első lépcső a boldogsághoz.


Nézzünk most 5 kérdést, ami közelebb visz a megismeréshez:

1. Mi ez?
önismeret= önmegértés ?
Egyszerűen fogalmazva, az önismeret valóban ezzel kezdődik. Felismerem az adottságaimat, képességeimet és tisztában vagyok azzal, hogy mit miért teszek.

Egyszerűnek hangzik, pedig nem az. A viselkedésünk mögött ott vannak az élményeink, az emlékek, a hatások, amik gyerekkorunk óta értek bennünket. Ezek között van, amelyik tudatos és van, amelyik tudattalan. Ezek mind meghatározzák a viselkedésünket, és befolyásolják az összes kapcsolatunkat. Érthető tehát, hogy miért olyan fontos.

2.Miért most ?
Tedd fel a kérdést magadnak: Miért érdekel ez pont most? Mi a kiváltó oka?
-Ha egy rossz élmény miatt jutottál erre az útra, akkor először azt kell feldolgoznod. Különben csak körbe-körbe jársz egyik segítőtől a másikig. A folyamat alatt rengeteget fogsz tanulni magadról, de először el kell látni a “sebet”.
-Csak úgy a kíváncsiság indított el? Akkor érdemes körülnézni, hogy melyik az az út, amelyik hozzád a legközelebb áll. Ezer lehetőség van, ezért jobb, ha átgondolod őket. Rengeteg időt és pénzt spórolsz meg így.

3. Hogyan?
Ha már foglalkoztat a téma, akkor valószínűleg túl vagy pár ingyenes teszt kitöltésén és jó pár ezzel foglalkozó könyv elolvasásán. Sok az információd magadról, de valahogy nem áll össze a kép.
Ilyenkor kell valaki, aki visszajelez, visszatükröz. Pszichológus, coach, egy segítő tanácsadó. Fontos, hogy olyan embert válassz, aki szimpatikus, akinek a társaságában önmagad tudsz lenni. Az őszinteség mindkét részről elengedhetetlen, így nyugodtan adj magadnak időt, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb segítőt.

második

4.Egyedül vagy csoportban?
Ha tanultál már idegen nyelvet, akkor tudod, hogy mi a különbség egy 30 fős osztályban, egy, 5 fős csoportban, vagy magántanárnál tanulni. Az önismeret ennél jóval összetettebb, hisz itt kulcsfontosságú az őszinteség és önmagunk vállalása.
Ha, nehezen nyílsz meg mások előtt, akkor valószínűleg az egyéni fejlesztés a te utad.
Ha könnyen kommunikálsz és kíváncsi vagy mások gondolataira is, akkor neked való a csoportos munka.

A legérdekesebb, és egyben a legnehezebb útja az önismeretnek a meditáció. A valódi, csendes befelé fordulás, amihez nem kellenek külsőségek csak a csend. Kívül-belül. Ez nem hoz azonnali eredményt, és nem is megy egyik hétvégéről a másikra. Sok időbe telik, de ha a valódi mélységek érdekelnek ez lesz a te utad.

5.Azután?
Az önismeretben az a jó, hogy soha nem ér véget. Egy új helyzetben, egy új kapcsolatban mindig újabb és újabb rétegeink kerülhetnek elő. Ha azt hiszed, már mindent tudsz, akkor is érhet még meglepetés. Aki azt mondja, én már mindent tudok magamról, többnyire ő az, aki még csak az út mellett ácsorog.

Fontos, hogy mások milyennek látnak, mert ebből kapunk egy objektív képet magunkról.
De a cél az, hogy az önbecsülésünk ne mások megítélésétől függjön.

Az út a megismerésen a reális önértékelésen át vezet. A csapda ott van, hogy ne illúziókat táplálj a valódi értékeid helyett! A következő cikkben ezekről az illúziókról lesz szó.

harmadik

Ha ismersz olyat, akinek úgy érzed, szüksége van ezekre a gondolatokra, kérlek, küld tovább a cikket.
Ha felkeltette az érdeklődésedet és további kérdéseid lennének, itt tudsz írni nekem:

Fekete Edina Katalin
Life coach ­életvezetési tanácsadó
email: edinafekete.lc@gmail.com

 kis fotó


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön mit tervez a hosszú hétvégére?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
varoshaza
loading