Minden ami Sopron

2022. 09. 29. csütörtök

Mihály

SOPRON
Borult

Civil zóna

Sopron anno – mostantól a város utcáin is!

Az idén 11 éves Sopron anno-val, az eddig honlapként és Facebookos oldalként működő civil kezdeményezéssel mostantól már Sopron utcáin is találkozhattok!

sopronanno_lackner_02 (Large)

Az ország egyik leglátogatottabb virtuális múzeumának megálmodóját, a Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett Kótai Mónikát kérdeztük az innováció hátteréről.

“A Lagler Reklám-Marketing és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Lagler András keresett meg a közelmúltban azzal a felajánlással, hogy a cég által működtetett digitális Citylight reklámfelületeken teljesen ingyenesen, a munkánk és Sopron iránti elkötelezettségünk elismeréseképpen lehetőséget biztosítanának a Sopron anno-nak arra, hogy néhány képünket az internet világán kívül is megmutassuk és egyben a korabeli képekkel gazdagítsuk városunk utcáit.” – avatta be az előzményekbe portálunkat az oldal szerkesztője.

“A nagylelkű lokálpatrióta felajánlást nagy örömmel fogadtuk el, bár hiszem, hogy a Sopron történetét bemutató képek nem élhetnek meg anélkül, hogy egy-egy gondolat, vagy egy-egy történet ne szerepeljen mellettük, azt is tudom, hogy nagyon sok kép önmagáért beszél – és helyettük nekünk nem mindig kell. Ezekből a képekből válogatnak a digitális reklámeszközökön található fényképeink, képeslapjaink, melyekkel reményeink szerint sikerül azoknak a figyelmét is ráirányítani a Sopron anno honlapjára, akik eddig még nem látogattak el hozzánk.” – fejezte ki reménységét a weboldal alapítója.

“Az első kisebb sorozat a jelenleg működő mindhárom helyszínen – GYIK Rendezvényház, Batsányi utcai vasúti átjáró, Lackner Kristóf utcai OMV kút – augusztus 3-tól látható és a soproni villamosok emlékét idézi meg. Az együttműködést megkoronázandó az első nap extra időtartamban, de ezt követően is minden nap a soproni vállalkozások népszerűsítése és a közhasznú információk mellett színesítésként, a lokálpatrióta életérzés erősítéseként találkozhatunk városunk inspiráló életképeivel.
Köszönjük az önzetlen felajánlást, reméljük, együttműködésünknek köszönhetően hamarosan további régi képekkel gazdagodhatnak a város utcái Sopron első helytörténeti honlapjának, a Sopron anno-nak archívumából.”
– zárta szavait Kótai Mónika.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading