December ötödikén minden gyermek lázasan pucolja a cipőjét, hisz a legenda szerint a Mikulás a szépen kisuvickolt lábbelikbe az éjszaka folyamán ajándékot, vagy virgácsot tesz, kinek-kinek érdemei szerint.

Szent Miklóst azaz a Mikulást számos legenda és talány övezi és bár igazi történetében nem szerepelnek repülő rénszarvasok, élete így is mesébe illő volt.

Szent Miklós Krisztus után 245 körül (nincs pontos adat) a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában született egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez (aki apja testvére volt), a város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember- szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. A 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált. A zarándokútról visszafelé betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották.
52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartották. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az egyházból.
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendájához tartozó eset is, ami valóban megtörtént:
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhezmenetel előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök. Meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. A lányok kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól. Akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és a püspök bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és a pénz éppen
beleesett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni a hóborította Taurus hegy miatt, mivel mindig ilyenkor, télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyak között volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő. De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte ” Noel Baba” -nak, ami azt jelenti ” Ajándékozó Apa”. A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték.
325-ben részt vett a niceai Első Ökumenikus Zsinaton, ahol egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Ariust. Ezért a tettéért azonnal elmozdították a Zsinatból, és felmentették püspöki teendői alól. Még azon az éjszakán a Zsinat több tagjának egyazon különös álma volt: Nikolas jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Nikolashoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték pozíciójába. Ettől fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint nagy emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.
Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (342 december 6-án) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódját, a Mikulást.

Honti Kata és Krivacevic Tijana ismét csapattársak lesznek.

(tovább…)

Honti Kata az Abdullah Gül Üniversitesi együttesénél folytatja pályafutását. (tovább…)

Még csak reggel 8 óra, de már túl vagyunk egy hőlégballon repülésen. Adunk magunknak egy fél óra pihenést, hogy feldolgozzuk a szárnyaló élményeket, és erőt gyűjtsünk a mai napra tervezett lista kipipálásához. A program sűrű, de sok érdekességet ígér!

Szállásadónk javaslata alapján a VI-X. században, a könnyedén formálható tufákból kialakított földalatti városok közül, mi a legnagyobb kiterjedésű Kaymakli felé vesszük az irányt. A navigációs rendszerre bízzuk magunkat, mely kacskaringós úton, kietlen tájakon és apró falvakon át vezet minket a földalatti városhoz. Az egy négyzetméterre jutó török árusok számának hirtelen növekedése láttán tudjuk, hogy közel járunk. Amint megváltjuk a belépőjegyünket, máris mellettünk terem egy „önkéntes” idegenvezető, hogy kalauzunk legyen a föld alá ereszkedve. Nem hagyjuk meggyőzni magunkat, és a mellékelt térképet forgatva nekivágunk Kaymakli felfedezésének.

Aki nem szereti a szűk helyeket, jobb, ha nem nevez be egy ilyen kalandra. Egy láthatóan átgondoltan felépített járatrendszerben találjuk magunkat, és bizony van, hogy több métert is guggolva tudunk csak megtenni. A bezártság érzettel megbirkózva járjuk be a föld alatti várost, ahol a közlekedési útvonalak, lakhelyek mellett a szellőztetést, a takarmány, állatok (!) és víz tározását is megoldották. Ezzel tették lehetővé több ezer kereszténynek, hogy akár hónapokig is a föld alatt rejtőzzenek a hódítók elől.

Az izgalmas labirintusból kitalálva jól esik a napfény a csípős téli hidegben. Irány Avanos, és a híres agyagművészet! Ezúttal felülről kerüljük meg Göremét, és nem bánjuk meg. Lenyűgöző látvány tárul elénk a városra, és a háttérben magasodó sziklatömbökre.

Miután kicsodálkozzuk magunkat, továbbindulunk, és mintegy negyed óra kocsikázás után megállunk az első agyagból készült apró csodákat bemutató múzeumnál. Érdeklődésünket látva beinvitálnak minket a „mester” műhelyébe, aki majdnem két évtizedig tanulta a szakmát! Különböző formájú, mintájú edények, gyertyatartók, díszek sokasága tárul elénk. Kérésünkre megmutatják nekünk az agyagformázás menetét, sőt, magunk is kipróbálhatjuk az agyagozást. Jókat derülünk a bénázásunkon, de azért egy edényfélét sikerül előállítanunk.

Már bőven a délutánt tapossuk, amikor elérünk az úgynevezett tündérkéményekhez. Szinte minden kilométeren újabb és újabb érdekes alakzatok bukkannak fel, már értjük, miért is kevés ez a másfél nap a mesebeli környék bejárására.

Megfáradva térünk nyugovóra, de előbb azért még benézünk egy hagyományos török táncestre. Kár lett volna kihagyni!