Minden ami Sopron

2024. 04. 19. Friday

Emma

SOPRON
Borult

Kappadókia

A levegőből a föld alá – Kappadókia 2.

Írta: mas
2015.06.07.

Még csak reggel 8 óra, de már túl vagyunk egy hőlégballon repülésen. Adunk magunknak egy fél óra pihenést, hogy feldolgozzuk a szárnyaló élményeket, és erőt gyűjtsünk a mai napra tervezett lista kipipálásához. A program sűrű, de sok érdekességet ígér!

kappadokia2pn1

Szállásadónk javaslata alapján a VI-X. században, a könnyedén formálható tufákból kialakított földalatti városok közül, mi a legnagyobb kiterjedésű Kaymakli felé vesszük az irányt. A navigációs rendszerre bízzuk magunkat, mely kacskaringós úton, kietlen tájakon és apró falvakon át vezet minket a földalatti városhoz. Az egy négyzetméterre jutó török árusok számának hirtelen növekedése láttán tudjuk, hogy közel járunk. Amint megváltjuk a belépőjegyünket, máris mellettünk terem egy „önkéntes” idegenvezető, hogy kalauzunk legyen a föld alá ereszkedve. Nem hagyjuk meggyőzni magunkat, és a mellékelt térképet forgatva nekivágunk Kaymakli felfedezésének.

Aki nem szereti a szűk helyeket, jobb, ha nem nevez be egy ilyen kalandra. Egy láthatóan átgondoltan felépített járatrendszerben találjuk magunkat, és bizony van, hogy több métert is guggolva tudunk csak megtenni. A bezártság érzettel megbirkózva járjuk be a föld alatti várost, ahol a közlekedési útvonalak, lakhelyek mellett a szellőztetést, a takarmány, állatok (!) és víz tározását is megoldották. Ezzel tették lehetővé több ezer kereszténynek, hogy akár hónapokig is a föld alatt rejtőzzenek a hódítók elől.

kappadokia2pn2

Az izgalmas labirintusból kitalálva jól esik a napfény a csípős téli hidegben. Irány Avanos, és a híres agyagművészet! Ezúttal felülről kerüljük meg Göremét, és nem bánjuk meg. Lenyűgöző látvány tárul elénk a városra, és a háttérben magasodó sziklatömbökre.

kappadokia2pn3

Miután kicsodálkozzuk magunkat, továbbindulunk, és mintegy negyed óra kocsikázás után megállunk az első agyagból készült apró csodákat bemutató múzeumnál. Érdeklődésünket látva beinvitálnak minket a „mester” műhelyébe, aki majdnem két évtizedig tanulta a szakmát! Különböző formájú, mintájú edények, gyertyatartók, díszek sokasága tárul elénk. Kérésünkre megmutatják nekünk az agyagformázás menetét, sőt, magunk is kipróbálhatjuk az agyagozást. Jókat derülünk a bénázásunkon, de azért egy edényfélét sikerül előállítanunk.

kappadokia2pn4

Már bőven a délutánt tapossuk, amikor elérünk az úgynevezett tündérkéményekhez. Szinte minden kilométeren újabb és újabb érdekes alakzatok bukkannak fel, már értjük, miért is kevés ez a másfél nap a mesebeli környék bejárására.

Megfáradva térünk nyugovóra, de előbb azért még benézünk egy hagyományos török táncestre. Kár lett volna kihagyni!

Kappadókia felülnézetből

Írta: mas
2015.05.24.

Ha Törökország és nyaralás, akkor általában Isztambult, és a Török Riviérát ajánlják a figyelmünkbe. Pedig Kappadókia maga a varázslat!

Januárt írunk, és ilyenkor bizony repkednek a mínuszok a hegyekben. Havas, kietlen tájakon verekedjük át magunkat, de ezt ne értsük szó szerint. Sőt! Az úthálózat egészen elképesztő, még a semmi közepén is kétsávos autóutakon haladhatunk. Igaz, az üzemanyag majdnem a duplája az otthoninak, de ezért itt senki nem morog, mivel tudják, hogy ennek köszönhetőek a biztonságos, járható utak.

Göreme

Göreme

Kappadókia “fővárosát”, az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő, Göreme Nemzeti Parkot célozzuk meg, ahol már barátságos napsütés fogad minket. A furcsa sziklák, a falba vájt épületek látványa azonnal levesz minket a lábunkról. Évente 850 ezer külföldi, és közel egy millió török keresi fel a vidéket, hogy megcsodálják a természeti erők által formált, lenyűgöző képződményeket. A szállásunk elfoglalása után, egy erős török kávé mellett, maga a tulaj ajánl figyelmünkbe néhány helyet a környéken. Kevésnek tűnik a két nap mindenre, de nem aludni jöttünk! Befizetünk nála egy hajnali hőlégballon repülésre is, melyről sok jót hallottunk. A közel 35 ezer forint soknak tűnik az egy órás programért, de azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ilyen alkalom, ki tudja lesz e még az életben.

kappadokia2

Mielőtt még elér minket a sötétség, nekivágunk a kevesebb, mint 3 ezer lakost számláló Göremében található szabadtéri múzeumnak, ahol minden megtudhatunk a táj titkairól. A múzeum területén több kősziklába vájt templom, és különböző célokra kialakított helység található, melyek régebben a lakosok otthonául szolgáltak. Az első telepesek 10 ezer évvel ezelőtt érkeztek ide, és a civilizációs folyamat napjainkban is tart. A városközpontban néhány ilyen “üreg” szállodaként üzemel. A napot egy helyi vendéglátó egységben koronázzuk meg, egy jó vacsorával, és egy pohár török, vörösborral. Ideje lepihennünk, hiszen hajnalban vár ránk a nagy kaland!

kappadokia3

A reggeli 5 órás kelés bizony nem esik jól, de a csípős hideg és a Müezzin imára hívó éneke kiveri az álmosságot a szemünkből. Kisbuszokkal visznek ki minket a “felszállópályára”, ahol már melegítenek a ballonok. Kicsit bizonytalanul szállunk be a mintegy 15 főnek helyet adó kosárba, de a jó humorral rendelkező sofőrünk megnyugtat minket, jó pár kilométer van már a kezében. Sőt, még fotót is készít rólunk, és utastársainkról, akik jobbára Japánból és Koreából érkeztek, és a róluk alkotott képet megerősítve, természetesen profi kézikamerákkal filmeznek mindent.

kappadokia4

Határozottan emelkedünk a magasba a felkelő nappal együtt. A fantasztikus látvány annyira leköt minket, hogy még a magasságtól való félelmünket is elfelejtjük! Ahogy szállunk, egyre több hőlégballon csatlakozik hozzánk. Pazar élmény! Felvesszük mi is a japánok ritmusát és készítünk pár száz képet. Vezetőnk valóban magabiztosan irányítja a hatalmas “járművet”. Biztosan kerülgetjük a többi hőlégballont és a sziklákat, melyeket közel egy méterről is megtekinthetünk. Ettől persze azért eltekintenénk, de kormányosunk láthatóan tudja mit csinál, így az első manőver után már nem is izgat minket, ha közeledik egy sziklatömb.

kappadokia5

Az egy órás repülés után mérnöki precizitással landolunk egy platós terepjárón. Felejthetetlen élményekkel gazdagodva vesszük át az utazásról szóló tanúsítványunkat, és mellé egy pohár pezsgőt, mely mint megtudjuk, régi hagyomány az ilyen túrák végén.

Tökéletesen indult a nap, és még hol a vége!

loading