Minden ami Sopron

2024. 04. 19. Friday

Emma

SOPRON
Borult

védőszent

Május 4- Tűzoltók napja

Írta: kulbi
2016.05.01.

A hagyományoknak megfelelően 1991 óta május 4-én ünneplik a Tűzoltók napját.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe, s a ma tűzoltói számára is “Flórián, az egyszerű római katona testesíti meg az önfeláldozást és a bátorságot”. A Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-ben jött létre, a szervezet a tűzvédelem eszköz- és követelmény-rendszerének kidolgozásával, saját szaklap és segélyegylet alapításával, 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét. Az új katasztrófavédelmi törvénnyel az eddigi, önkormányzati fenntartású hivatásos tűzoltóságok a katasztrófavédelmi szervezet részévé váltak, az ő munkájukat önkéntes tűzoltó egyesületek segítik.

Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában. Diocletianus uralkodása idején szenvedett keresztény hitéért vértanúságot. Legendája szerint, amikor Florianus megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (Lorch) elfogtak 40 keresztényt, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró megbotoztatta, s arra ítélte, hogy nyakában malomkővel az Enns hídjáról lökjék a folyóba. Tetemét egy sas őrizte mindaddig, amíg el nem temették.

A fentiekből következően Flórián tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. Szent Ágota őrhelyére állítva tűz és árvíz ellen hívták segítségül. A legenda szerint már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában egy cseber vízzel egy hozzá képest pirinyó házacska vagy városka tüzét kioltja. Amint ez várható, a tűzzel dolgozók (tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett, de a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját. Neve napján népszokásai is a tűzzel kapcsolatosak. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet, kenyeret nem sütöttek, a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon: például két fadarab összedörzsölésével.

loading