Ki ne hallott volna már az olaszok szőlőtörkölyből párolt italáról, a Grappáról? Ma abba az Észak-Olaszországi kisvárosba látogatunk el, ahonnan elindult hódító útjára.
A második évszázadban alapított Bassano del Grappa mintegy 42 ezer főt számláló város Vicenza tartományban. Nemcsak népszerű párlatáról, hanem többek között híres festőjéről, Jacopo Bassanoról, és a Diesel márka alapítójáról, Renzo Rossoról is híres.
A városba érve hamar nehézségbe ütközünk. Nem számítottunk ekkora nyüzsgésre vasárnap, az ingyenes parkolóhelyek zsúfolásig telve. Egy jó fél órát azért próbálkozunk, majd feladjuk, és elővesszük a pénztárcánkat. A pár eurós díjat látva már sajnáljuk is, hogy elvesztegettünk 30 percet e csodás, napsütéses márciusi délutánból.
A belvárost egy várfal veszi körül, melynek tövéből festői szépségű táj tárul elénk. Nehéz szabadulni a háttérben magasodó Alpok vonulatának erőt sugárzó látványától. Egy sétány mentén indulunk el, bejáratot keresve a várfalon. A fák mellett elhaladva mindegyiken egy-egy személy arcképét, és egy keresztre vésett dátumot fedezünk fel. Mint megtudjuk, mindegyik az I. Világháborúban, a Grappa hegység szörnyű csatájában elhunyt több ezer katonának állít emléket. Az eredetileg Bassano Venetoként ismert város az ő tiszteletükre vette fel 1928-ban a Bassano del Grappa nevet.
Az emberiség egyik legszörnyűbb eseményének mozaikjait hátrahagyva hamar visszatér a jókedvünk, amint belépünk a belvárosba. Szűk utcákon, színes épületek mentén jutunk el a város szívébe, a Piazza Libertá-ra. Az amúgy is pörgős itáliai közeg ezen a napon még inkább pezseg! A téren sportnapot tartanak, ahol edzők felügyelete mellett több sportágat is kipróbálhatnak a gyerekek. Remek kezdeményezés!
Míg páran a társaságból betérnek az egyik hívogató pékségbe, én egy helyi kisbolt felé veszem az irányt. Nem lehet, hogy helyi portéka nélkül térjek haza a grappa szülőföldjéről! Egyetlen probléma, a választék. Na, nem annak hiánya, hanem a bőség zavara! Van itt kérem minden! A klasszikustól elkezdve, egészen az ízesítettekig. Hosszas válogatás után egy hagyományos, és egy csokoládés grappa landol a táskámban.
Közben az éhségüket is csillapították barátaim, így megérzéseinkre hagyatkozva barangolunk tovább. A semmiből egy folyóhoz lyukadunk ki, amit egy fahíd keresztez. Az 1569-ben épített remekművet többször újjá kellett építeni, melyben tevékenyen vett részt az Alpini, az olasz hadsereg elit hegyi osztaga. Innen kapta a nevét is: Ponte degli Alpini. Komoly erőfeszítésekbe kerül feljutni a hídra, melynek bejáratánál található a Nardini család grappa üzlete. Fiatalok, idősek, férfiak, nők, mind poharakkal a kezükben nézelődnek, beszélgetnek a hídon, melyről csodás a kilátás mind a hegyekre, mind a folyó mentén lejjebb magasodó dinoszauruszra. Bizony, egy őshüllő Olaszországban! Ennek okát nem fejtjük meg, inkább átkelünk a hídon, megcélozva a túloldali partszakaszt.
Megéri a séta, készülhetnek az újabb fényképek, miközben egy fal mentén parkoló autóra irányul a tekintetünk. Egy hajszál sem férne el a kettő közé, szívesen megnéztük volna a tulaj parkolási technikáját.
El tudnánk még időzni pár órát ebben a mesebeli világban, de mennünk kell. Azért egy olasz fagylaltot még magunkhoz veszünk, és megegyezünk abban, hogy ide, még visszatérünk!
