2019. július 2-án a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központban tartotta Semmelweis–napi ünnepségét a Soproni Gyógyközpont.
2019. július 2-án a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központban tartotta Semmelweis–napi ünnepségét a Soproni Gyógyközpont.
Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kékfrankos Most! elnevezésű esemény, melynek célja a Soproni Borvidék legjobb vörös borainak bemutatása. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a korábbi évektől eltérően a Kékfrankos Most! idén új, a korábbinál tágasabb és exkluzívabb helyszínen várja az érdeklődőket.
Az új helyszín az Erzsébet utca 9. szám alatt található Közgáz Aula lesz, mely a szintén általunk rendezett Novemberi Újbor Mustrán jelesre vizsgázott. Az est folyamán a borkedvelők 10 soproni borász, mintegy negyven fajta tételét kóstolhatják meg, a borászok értő tolmácsolása mellett. A rendezvény, elnevezésével ellentétben nem csak a vörösborokról szól. Bár a főszerepben a kékfrankos és a kékfrankos alapú cuveék állnak, szép számmal képviseltetik majd magukat a fehér- és roséborok is.
Immáron második alkalommal, társszervezőként a Soproforno hölgyeit is magunk között köszönhetjük, akik trendi borkorcsolyákat és újragondolt falatkákat kínálnak a résztvevőknek.
Az eseményre belépők a a helyszínen 3000 Ft-os áron válthatóak és korlátlan kóstolási lehetőséget biztosítanak.
Az este borászai: Jandl Pince, Sterlik Pince, Vincellér, Reitter-Bónis Borászat, Bruckner Borászat, Taschner Bor- és Pezsgőház, Töltl Pince, Kocsis Borászat, Gangl Borászat, Winelife
Kékfrankos Most!
2016. április 22. 19:00
Sopron, Erzsébet utca 9.- NYME- KTK Aula
December 17-én tartotta évzáró rendezvényét a Soproni Gyógyközpont,az eseményen átadták a kórház rangos elismerését.
2015. október 15-én, 9 és 11 óra között tartja Kézmosás Világnapi rendezvényét a Soproni Gyógyközpont Higiénés Szolgálata.