Minden ami Sopron

2023. 12. 04. hétfő

Barbara, Borbála

SOPRON
Borult

Civil zóna

Katona Jánosné kapta az Erzsébet-díjat

December 17-én tartotta évzáró rendezvényét a Soproni Gyógyközpont,az eseményen átadták a kórház rangos elismerését.

 

A kitüntetést 2015-ben Katona Jánosnénak, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály osztályvezető ápolójának adományozta az intézmény.

Katona Jánosné egészségügyi pályáját 1978–ban, a Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola elvégzését követően gyakorló ápolónőként kezdte a soproni Kórházban. 1979-ben felnőtt szakápolói, 1984-ben intenzív betegellátó szakápolói végzettséget szerzett. Ez évtől intenzív betegellátó asszisztensként dolgozott az intézményben. 1993-tól az intenzív osztály osztályvezető helyettes ápolója. 1995-ben vette át diplomás ápoló oklevelét.  Ugyanebben az évben nevezték ki a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető ápolójának.

Alapító tagja és 2006-ig régióvezetője az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakdolgozók Magyarországi Egyesületének. 1994-től tagja a Magyar Ápolási Egyesületnek, 2004-től tagja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, melynek jelenleg is helyi, országos küldöttje. 2004-2012 között a kamara Aneszteziológiai – Intenzív ápolási szakmai tagozatának vezetője.

1997 óta tanácsosi cím birtokosa, 2009-ben szakmai tevékenységét Pro Sanitate kitüntetéssel ismerték el. Magas szintű szakmai tudását, a betegek és a betegellátás felé érzett elhivatottságát a közelmúltban egy közönségszavazáson az „Ország kedvenc ápolója” címmel ismerték el.

Osztályvezető ápolói munkája mellett a betegellátásban is részt vesz, 37 év szolgálatot tudhat maga mögött. Szociális érzékenysége a mindennapok nehézségei mellett is felülemelkedik. Feladatait a szakmai tudás, az etikus magatartás, az emberek tisztelete, a betegek komfortérzetének biztosítása szellemében végzi. Problémamegoldó és konfliktuskezelő képessége kiemelkedő.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading