Sopronban kápráztatta el közönségét a boros poharak koronázott királya, Georg Riedel.
A Natura Vinotéka és a Borguru szervezésében 120 borkedvelő várta izgatottan október 13-át, hogy saját érzékszervein keresztül tapasztalja meg azt, hogy mennyire befolyásolja az íz-, és illatvilágot a pohár formája. Ezt a szomszédos Ausztriából, a világhírű Riedel Glass Company első számú embere, Georg Riedel kívánta bebizonyítani a kurzuson megjelenteknek, aki először tartott hazánkban nagyközönség számára előadást.
“Amit most tapasztalni fognak, az nem valamiféle hókuszpókusz, hanem tiszta fizika!” – hangzott el a bevezetőben a talpig úriember benyomását keltő Georg Riedel-től, akinek a kezében egy whiskey-t és egy szivart is el tudtunk volna képzelni. Lehet, hogy egy-egy nyugodt estén így is tesz, ezúttal azonban a bor, pontosabban az általuk kitalált speciális kialakítású poharak álltak a figyelem középpontjában.
A kóstoláshoz a három pohárból álló, közel 26 ezer forint értékű Riedel Veritas szett állt rendelkezésre, melyet az est végén haza is vihettek magukkal a Solo Étteremben helyet foglalók. A vendégek előtt ezen kívül egy szintén egyedi kialakítású kólás pohár, két olasz és egy francia bor, illetve négy eltérő ízvilágú – fehér, chilis, narancsos, 70% kakaótartalmú – csokoládé sorakozott fel.
Elsőként nulla fokra lehűtött szénsavmentes vizek fogyasztásán keresztül tapasztalhattuk meg, hogy mind a három pohár a nyelvünk más részére irányítja a folyadékot. Belépőnek már erre is felkaptuk a fejünket, de ami utána jött, azt nehéz szavakba önteni! Pohárba annál inkább!
A feltekeredett kígyóra emlékeztető dekantálóval való bűvészkedés után – bizonyos szögben tartva képtelenség belőle kiönteni a bort – Riedel úr lépésről lépésre haladva bizonyított be, hogy a különböző bortípusok fogyasztásakor mennyire meghökkentő jelentőségű a szőlőfajták tulajdonságait támogató poharak használata és hogyan befolyásolja a „testre” szabott pohár a borok élvezeti értékét. Tátva maradt a jelenlévők szája, amikor a hétköznapi műanyag pohárban a bornak egyáltalán nem volt illata, azt áttöltve a megfelelő boros pohárba, a nedű kinyílt, bejárva a levegőt. Ugyanilyen élményt adott a megfelelő pohárból, chilis csokoládéval elfogyasztott bor kettőse, melyet Georg Riedel tűzijátékként aposztrofált.
A végére maradt egy buborékos vizsgálat is a jól ismert Coca-Cola bevonásával. Érdekes volt megfigyelni, mennyire máshogy dolgoztak a buborékok a Riedel speciális poharában, mellyel együtt az ital íze is a citrusosból a narancsos irányba váltott.
Aki szeretne megtudni többet a speciális poharakról, az látogasson el a www.riedel.com weboldalra, vagy a Várkerületen található Natura Vinotékába.