Minden ami Sopron

2017. 11. 23. csütörtök

Kelemen

SOPRON
Borult

Bor/gasztro

Három soproni borász is esélyes a Borászok Borásza címre

Az ötven fős jelöltlistára Luka Enikő , Franz Weninger és Horváth “Ráspi” József neve is felkerült.

A Borászok Borásza díjat az érdemli ki az adott évben, aki a jelöltállítás, majd a kétkörös szavazás után a legtöbb voksot kapja. A jelöltállítás menete a következő: felkérik az előző évek Borászok Borászait – Demeter Zoltánt (2007), dr. Lőrincz Györgyöt (2008), Szepsy Istvánt (2009), Légli Ottót (2010), Kaló Imrét (2011), Györgykovács Imrét (2012), Szentesi Józsefet (2013), Berecz Stéphanie-t (2014) és Bacsó Andrást (2016) -, hogy nevezzék meg azt az 50 magyar borászt, aki szerintük az adott évben megérdemelné, hogy belépjen a Borászok Borásza „elit klubjába”. A Borászok Borászának 2015-ben dr. Bussay Lászlót választották, aki sajnos 2014-ben hunyt el.
luka

Luka Enkő

Dr. Prónay Bence kuratóriumi elnök előbb felkérte az eddigi nyerteseket, hogy adják le a saját jelöltjeiket a díjra, majd a beérkezett listákat a kuratórium összesítette, és így lett meg az az 50 fős névsor, akik közül egy valaki biztos, hogy elnyeri a Borászok Borásza díjat.
Horváth "Ráspi" József

Horváth “Ráspi” József

Ezután a jelöltek is szavaznak, egy borászt kell megjelölniük az 50-ből, amivel előbb 5 fősre szűkül a mezőny, a második körben pedig – szintén az 50-es lista tagjai – kiválasztják a végső győztest. Amennyiben szavazategyenlőség áll fenn, úgy a Borászok Borásza korelnök tagja dönt.
1. Árvay János – Árvay Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
2. Áts Károly – Tokaj Kereskedőház, Tokaj-Hegyaljai borvidék
3. Bakó Ambrus – Bakó Ambrus Pincészete, Badacsonyi borvidék
4. Balassa István – Balassa Bor Kft., Tokaj-Hegyaljai borvidék
5. Balla Géza – Balla Géza Pincészet, Ménesi Borvidék
6. Bárdos Sarolta – Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, Tokaj-Hegyaljai borvidék
7. Barta Károly – Barta Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
8. Bock József – Bock Pincészet, Villányi borvidék
9. Bodó Judit – Bott Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
10. Bolyki János – Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri borvidék
11. Bott Frigyes – Bott Frigyes Borászat, Garam-mente borvidék
12. Bukolyi Marcell – Bukolyi Családi Birtok, Egri borvidék
13. Dúzsi Tamás – Dúzsi Tamás és Családja Pincészete, Szekszárdi borvidék
14. Eszterbauer János – Eszterbauer borászat, Szekszárdi borvidék
15. Figula Mihály – Figula Wines, Balatonfüred-Csopaki borvidék
16. Gál Tibor ifj. – Gál Tibor Pincészet, Egri borvidék
17. Gere Attila – Gere Attila Pincészete, Villányi borvidék
18. Heimann Zoltán – Heimann Családi Birtok, Szekszárdi borvidék
19. Homonna Attila – Homonna Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
20. Horváth Ráspi József – Ráspi Étterem és Borászat. Soproni borvidék
21. Ipacs Szabó István – Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Villányi borvidék
22. Jásdi István – Jásdi Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
23. Karner Gábor – Karner Gábor Kézműves Borászat, Mátrai borvidék
24. Kiss Gábor – Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete, Villányi borvidék
25. Konyári János – Konyári Pincészet, Balatonboglári borvidék
26. Kovács Tibor dr. – Tokaj Hétszőlő, Tokaj-Hegyaljai borvidék
27. Laposa Bence – Laposa Pincészet, Badacsonyi borvidék
28. Latorczai László – Sauska Pincészet, Villányi borvidék
29. Légli Géza – Kislaki Bormanufaktúra, Balatonboglári borvidék
30. Liptai Zsolt – Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék
31. Losonci Bálint – Losonci Pince, Mátrai borvidék
32. Luka Enikő – Luka Pincészet, Soproni borvidék
33. Malatinszky Csaba – Malatinszky Kúria, Villányi borvidék
34. Mauer Oszkár – Maurer Pincészet, Szerémi borvidék
35. Mérész Sándor – Etyeki Kúria, Etyek-Budai borvidék
36. Mészáros László – Disznókő, Tokaj-Hegyaljai borvidék
37. Molnár Péter – Patricius Borház, Tokaj-Hegyaljai borvidék
38. Nyári Ödön – Nyári Pince, Balaton-felvidéki borvidék
39. Szászi Endre – Szászi Pince, Badacsonyi borvidék
40. Szecskő Tamás – Szecskő Pince, Mátrai borvidék
41. Szepsy István ifj. – Szent Tamás Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
42. Szilágyi László – Gizella Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
43. Takács Lajos, Tokaj-Hegyaljai borvidék
44. Takler Ferenc – Takler Pince, Szekszárdi borvidék
45. Tarnóczi Zoltán – Orsolya Pince, Egri borvidék
46. Thummerer Vilmos – Thummerer Pince, Egri borvidék
47. Tiffán Ede – Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Villányi borvidék
48. Vida Péter – Vida Családi Borbirtok, Szekszárdi borvidék
49. Weninger Franz – Weninger Pincészet, Soproni borvidék
50. Wille-Baumkauff Márta – Pendits Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
forrás: www.boraszportal.hu

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tart valamilyen hagyományt Márton-nap alkalmából?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este1
loading