„Segíts, hogy segíthessünk!” Jótékonysági Délután

Pénteken 15 órától a KTK Aulájában kezdetét veszi ismét a családi jótékonysági délután.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán most már hagyománnyá nemesedett a „Segíts, hogy segíthessünk!” Jótékonysági Délután, ahol a Tómalom utcai Gyermekotthon lakóinak rendeznek gyűjtést; legyen szó pénzről, ruháról vagy tartós élelmiszerről. A programokon való részvétel, természetesen, ingyenes. A szervező hallgatók közül Károlyi Zsófia és Somogyi Adél, harmadéves, Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatókkal beszélgettünk.

Szerencsére Sopronban elég sok jótékonysági kezdeményezés van Karácsony körül, az viszont meglepő, hogy nagyon fiatal hölgyek is kiállnak egy jó ügy érdekében. Ti miért vállaltátok a szervezés terheit?

Károlyi Zsófia: Úgy gondolom, hogy ideje „divatot” teremteni a jótékonysággal, ha szabad ilyet mondanom. A rendezvényt megelőzően betekintést kaphattunk az Egyetemnek és a Tómalom utcai gyermekotthonnak köszönhetően az otthon lakói életének egy apró kis mozzanatába. Hihetetlen élmény volt, azt nem lehet szavakkal leírni… Ezután döbbentem rá igazán, hogy nagyon sok ember – ahogy eddig én sem – nem tudnak semmit, hogy mi zajlik körülöttünk, és igenis ezekért az emberekért ideje összefogni! Amikor azokat a szeretettel teli szemeket megláttam… ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy történjen bármi és legyen bármilyen nehéz, igenis segíteni szeretnék!

Somogyi Adél: Azt gondolom, hogy a legnagyobb lendületet tényleg az otthonban tett látogatás adta. Előtte egyikőnk sem gondolt arra, hogy segítsen. Pedig talán nem is olyan nagy dolog a mai világban a kinőtt ruháinkat összegyűjteni, vagy egy kiló liszttel többet venni a boltban. Hiszen egyik sem olyan nagy teher, sőt, ha arra gondolok, hogy ezzel akár csak egy ember életét, vagy akár csak egy napját, szebbé tettem akkor a legjobb érzés a világon. Láttuk azoknak a gyerekeknek, felnőtteknek az életét, akik több éve már az otthon lakói, és hatalmas segítségre szorulnak. (Sokan köztük semmire nem képesek segítség nélkül.) Ha választanom kéne, akkor azt mondanám, hogy azért vállaltam a szervezés „terheit”, mert megtudtam, mennyire kevés az a lakó- legyen az 3 éves vagy 18 feletti -, akit látogat a családja. Sokan a Karácsonyt is ugyanabban a környezetben, ugyanazokkal az emberekkel töltik, akikkel az év 365 napját, és sajnos nem tudnak nekik mindent megadni. Azt hiszem, hogy mi ezt meg tudjuk tenni. Hát akkor miért ne tennék?

 

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a szervezés során?

KZs: Eleinte kicsit féltem a visszautasítástól. Attól, hogy milyen reakciót fogunk kiváltani, amikor felkeressük a város lakóit illetve a különböző vállalatokat, hogy bármilyen adománnyal támogathatnák ügyünket. Szerencsére ez a félelmem nagyon hamar elillant, hiszen bárhova mentem csak segítő emberekkel találkoztam és ők is ugyanannyira sajátjuknak érezték az adománygyűjtést, ahogy mi.

SA: Mivel én lettem a projektvezető, természetesen abból adódott a legnagyobb félelmem, hogy megfelelek e majd, ebben a szerepben. Meg tudom-e tenni majd azokat a dolgokat, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy sikeres rendezvényt hozhassunk létre, hogy össze tudunk-e gyűjteni annyi adományt, amellyel nagy segítségére leszünk mind az otthon lakóinak mind az otthon dolgozóinak életében.

Mi volt a legnehezebb számotokra az elmúlt hetekben?

KZs: A szervezés kezdeti fázisaiban a csapatmunka nagy kihívás volt számomra. Az, hogy hogyan tud kb 30 fő együtt úgy dolgozni, hogy minden a lehető legtökéletesebben sikerüljön, hogy ne zavarjuk egymás munkáját, hanem segítsük. Kissé maximalista vagyok, ezért mindig is jobban szerettem mindent egyedül csinálni. Ez azonban megváltozott. Természetesen voltak viták, nézeteltérések a csapattagok között, hiszen 30 külön egyéniség, 30 különböző vélemény, 30 különböző gondolat találkozott. Viszont a cél egy volt, és ez tartotta egyben kis csapatunkat. Az egyetemen tanultakat felhasználva hamar átlendültünk a hullámvölgyeinken és azt gondolom, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy sikerült megtapasztalnunk, megtanulnunk az igazi csapatmunka értékeit.

SA: A legnehezebb dolog, talán mindig az, hogy lemondjunk a saját akaratunkról, a saját érdekeinkről, elképzeléseinkről. Ez igaz a mindennapokra is. Viszont a jótékonysági délután szervezése során nálam ez különösen sokszor előfordult. El kellett fogadnom, hogy csoport vagyunk, egy cél érdekében. Én hiába képzeltem el, hogy hogyan lenne jó, van, aki sokkal jobban ért hozzá, sokkal jobban meg tudja csinálni, magabiztosabb az adott területen és hagynom kell, hogy mindenki azt a részét vegye ki a munkából, ami leginkább testhez álló. Viszont rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha mindenkit hagyok kibontakozni, és ennek köszönhetően nagyon sok jó ötlet született… és megleltük a közös „munka” örömeit.

Ezek után mit gondoltok a mai fiatalok szerepvállalásáról a különféle jótékonysági rendezvényeken?

KZs: „MI VAGYUNK A JÖVŐ!”  Ezt halljuk mindenhonnan, és igen, ez így van! Akkor ne üljünk a babérjainkon, hanem igenis lépjünk, tegyünk jót! Szeretném, ha a példánkat követve egyre több hasonló rendezvény valósulna meg. Ne csak egy kis szelet legyünk a világban, hanem mi fiatalok legyünk azok akik megmozgatják, összetartják a társadalmat.

SA: Úgy gondolom, hogy a mai fiatalok (mi) tehetünk legtöbbet más emberekért, mások jövőjéért, a saját jövőnkért. Nagyon fontosnak tartom, bármennyire messze is van még, hogy a gyermekeim egy olyan világban nőjenek fel, ahol természetes a segítségnyújtás, legyen az bármilyen rendezvény, jótékonysági délután, est, bál stb… Ahhoz, hogy ezt elérhessük, nekünk kell mindent megtenni, nekünk kell kitaposni azt az ösvényt, hogy nekik ez természetes legyen. Ehhez pedig, egyre több ilyen programra van szükség.

 

Merre tovább? Lesz folytatása a munkátoknak?

KZs: Ez jó kérdés, hogy merre tovább. Nem is tudom igazán J, de abban biztos vagyok, hogy mindenképp szeretném folytatni. A közgazdaságtan elég tág terület, épp ezért szeretem; soha nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz „kis emberként” segíteni és tenni az emberekért. De mégis! Az egyetemtől lehetőséget kaptunk és szeretnék is élni vele!

SA: Mindenképpen szeretném, ha lenne folytatása ennek a munkának. Elkezdtünk valami nagyon fontosat, valami nagyon hasznosat. Muszáj ezt folytatnunk. Hiszen annyi mindent megtanultunk ez alatt a pár hónap alatt. Nagyon sok dolgot tett hozzá a mindennapjainkhoz, hogy felismertünk egy problémát, és a legtöbb dolgot szeretnénk tenni egy emberként, ennek jobbá tételére. Azt gondolom, hogy a mai világban rászorulókból sajnos csak egyre több lesz, ezért mindig lesz kinek segíteni. Most már sok mindent megtanultunk, Projektmenedzsment órán, Dr. Koloszár László tanár úr, nagyon sok segítséget nyújtott, így már csak egyre jobbak lehetünk. Ezt a tudást fogjuk (reményeim szerint) felhasználni a későbbi jótékonysági rendezvényeinken.

Veletek is találkozhatnak személyesen az olvasók. Pontosan hol és mikor?

KZs: A gyűjtést egy jótékonysági délutánnal zárjuk 2015. december 11-én 15 órai kezdettel a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar aulájában (Sopron, Erzsébet utca 9.). Szeretettel várunk mindenkit egy családias hangulatú péntek délutánra velünk. Gyertek és érezzük jól magunkat együtt!

A rendezvény ideje alatt is fogadtok felajánlásokat?

KZs: Természetesen, minden segítség jól jön. Szeretném megragadni az alkalmat és felhívni a figyelmet, hogy az egyik legfontosabb adomány az otthon lakóinak a tartós élelmiszer mellett a meleg ruha és a pénzügyi hozzájárulás. Biztosíthatok mindenkit, hogy minden kis „cseppje” az adományoknak nagyon jó helyre kerül!

SA: Az otthon dolgozóinak véleménye alapján, nagyon nehéz a lakóknak kiegyensúlyozott étrendet biztosítani. Azt gondolom, hogy nagyon nagy segítség lenne, ha tartós élelmiszer felajánlásával segítenénk ebben a dolgozóknak és a gyermekeknek is.

Minden felajánlást szívesen fogadunk, hiszen a kicsi segítség is rengeteget nyújt a Tómalom utcai gyermekotthon lakóinak.

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/458580787676882/

Sok sikert és mosolygós arcokat kívánunk!