Minden ami Sopron

2017. 04. 29. szombat

Péter

SOPRON
Borult
EURO

Pozitív

A tél szépségei

Azt mondják, mindenki azt az évszakot szereti, amelyikben született. Januári vagyok, utálom a telet…

Pozitív emberként próbálom mindenben megtalálni a jót. Évekkel ezelőtt csak a nyarat voltam hajlandó elfogadni, de lassan megláttam a szépet a tavaszban is, sőt már az ősszel is kibékültem. A tél külön téma, maradjunk annyiban, hogy elfogadom. A vicces pillanatok legalábbis szerethetővé teszik ezt az évszakot.

A minap szembe találkoztam a Deák téren egy kedves ismerősömmel, aki 5 éves kisfiával sétált. Már este volt – fenéket, délután 5 óra, csak sötét – a tér fái között csak foltokban szűrődött át az utcai lámpa fénye. Elindultunk egy irányba, közben csevegtünk. Bal oldalt a kis srác, középen anyukája, a jobb szélen pedig én. Röpke három perc elteltével a srác elkezdte cibálni édesanyja kabátját, majd megkérdezte tőle, hogy “kivel beszélsz?”. Szegényem talán annyira be volt bugyolálva, hogy nem is látott meg engem?

esikaho

Fotó: Gazsovics Krisztián

 

Mondjuk az utcán mindenki be van bugyolálva, így sokszor percekig pörögnek a fájlok az agyamban, hogy akit láttam, vajon ismerősöm-e, vagy nem? Nehéz, mert többnyire csak egy szempár látszódik. De mire belemerülnék, már a következő szembejövő is ismerőssé válik, majd a következő és az azt követő is. Így amikor megtelnek a lemeztárak, egyszerűen leblokkolok, és üres tekintettel haladok tovább. Ezúton is elnézést mindenkitől, akit nem ismerek meg télen, nagykabátban – vagy nyáron “aligruhában” és fél arcot kitakaró napszemüvegben. Mindig van mentségem…

Utólag már én magam is nevetek azon, amikor tavaly télen akkori munkahelyemről jöttem ki napközben, és az ajtó előtti 4 felfelé vezető lépcsőfokon képes voltam hasra esni, mert csúszott. De nem is ez a poén, hanem hogy tíz perccel később ugyanott sikerült lezakóznom is…

De az is vicces lehet, amikor minimális egyensúly-érzékemmel próbálok a jeges úton közlekedni. Egyszer megfigyeltem, hogy olyan tartásom volt a Deákkúti úton felfelé haladva, mint E.T-nek: görnyedtem, a végtagjaimat próbáltam minél közelebb ereszteni a talajhoz, a nyakamat meg nyújtottam előre, mintha azzal jobban tudtam volna haladni. Szerencsére szemből is így jöttek  csúsztak többen, így tényleg tudtam nevetni.

Vagy amikor a Krasznai-csarnok előtt a teljesen lefagyott parkolóba érkeztem meg kerékpárommal, amiről már akkor leestem, amikor még csak az első kerék ért rá a jégre. Ráadásul ijedtemben kirúgtam magam alól a biciklit, így a hátsó kerékre estem rá, de mivel a kormányt nem akartam elengedni, az első kerék a levegőbe emelkedett. Innen már csak arra emlékszem, hogy a földön ülve forgolódtam, hogy látta-e valaki az esetet.

Szóval szeressük a telet is, mert állítólag szép, no meg vicces is.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön ellátogat a Városi Majális programjaira?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este1
loading