Nem kell félni az érettségitől

Mondták nekem mindig a nálam idősebbek, de hiába, mert féltem tőle. Most már pár éve én is átéltem, és azt mondom: nem kell félni az érettségitől.

Hanem tanulni kell, mint a güzügép. Na persze nem a vizsga előtti este, akkor már jobb kikapcsolni és hagyni, hogy a sok információ leüljön. Esetleg kitölteni egy IQ tesztet, mert állítólag ebben az időszakban gyűjti be egy átlagos ember a legtöbb ismeretet.

Hogy mennyire nem kell tartani tőle, mesélek pár példát. Matek írásbeli, reggel 7:57, már mindenki a helyén ül és rettegve várja a feladatlapokat. Jó, talán páran nem rettegtek, de én igen, mert nem kedveltük egymást a matematikával. Nagy hévvel befutott az egyik tanár, figyelmet kért, és lediktált egy műveletet, amit mindannyiunknak a számológépbe kellett írnunk, majd elmondta a végeredményt, és kérdezte, hogy kinek jött ki valami más. Hát nekem. Csak nekem. Mint kiderült, életet mentett vele a tanárnő, hisz kiderült, hogy az én hiper-szuper tudományos számológépem olyan szinten el volt állítva a tudtom nélkül, hogy az hét nyelven beszél. Gyorsan kaptam egy másik gépet, amivel egy jó erős hármast össze is hoztam!

Magyar szóbeli. Emlékszem, az első tételünk Petőfiről szólt, és így kezdődött a bevezető: “Petőfit lehet szeretni, nem szeretni, lehet kerülni, de megkerülni semmiképp.” Kedves – névtelen – jó barátomon volt a sor, hogy Babits Mihályról meséljen a vizsgabizottságnak, én épp a saját tételem kidolgozásával foglalkoztam, ám az első mondata teljesen szétverte a koncentrációmat. Izgalmában ugyanis próbálta behelyettesíteni a nyitó gondolatot a tételébe, ám kicsit összekeveredett: “Babitsot lehet szeretni, nem szeretni, lehet kerülni és megkerülni, de… DE ÁTGYALOGOLNI NEM SZABAD RAJTA!”. Végül ha jól emlékszem négyest kapott. Szóval van remény!

Történelem szóbelin blokkolt le egy másik osztálytársam, aki aktuálpolitikai kérdéseket is kapott. Épp a köztársasági elnököt kellett volna megneveznie, ám sehogy sem ugrott be neki a név. A vizsgabizottság egyik tagja ekkor kicsit hátradőlt, és elkezdte lengetni a karjait. Osztálytársam ekkor kapcsolt és határozottan kijelentette, hogy “Sas!”. A megoldás persze Sólyom László lett volna, de közel járt…

Ezeknél sokkal kuszább esetek is hallottunk már, de rendre happy end az érettségi vége. Írjátok meg saját sztoritokat is nyugodtan a Facebookon a cikk alatt!