Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

Civil zóna

Virágos Sopron – városszépítő verseny

Eredményhirdetés volt

Évről-évre fontos eseménye a városnak a Virágos Sopron városszépítő verseny, amelyet az önkormányzat hirdet meg.

Dr. Simon István alpolgármester augusztus 3-án, csütörtökön a soproni városházán átadta a Virágos Sopronért környezetszépítési verseny díjait.

Mágel Ágost, a Városfejlesztési bizottság elnöke elmondta: nagyon nehéz dolga van a zsűrinek évről évre, mert a szép kertek között nagyon nehéz eldönteni a sorrendet, ezért is fontos, hogy a szakmai zsűri alapos munkája.

A díjakat 5 kategóriában osztották ki:

  • intézmény
  • vállalkozás
  • lakóközösség
  • erkély, terasz, balkon
  • családi ház

Intézményeknél első helyen szerepelt a Bányász Múzeum, majd azt követte a Halász utcai Tagóvoda, végül a Balfi József Attila Művelődési Ház. Vállalkozásoknál díjazásban részesült Ágoston Sándor a Bianco Panzió képviseletében, valamint Szalai András az András Pincétől.

Lakóközösségeknél díjazták Koncz Bálintnét, Pusztai Attilát, valamint egy Vasvári Pál utcai társasházat. Különdíjat kapott Salamon Ervinné. Sopron legszebb balkonja pedig Rogács Tibornéé, a második Horváth Sándoré, míg a harmadik Sebők Miklósnéé.

Családi házak kategóriában díjazott Kovács Péterné (1. helyezett), Balogh Lászlóné (2. helyezett), Radics Imréné és Mogyorósi Rita(3. helyezett). Különdíjat kapott Oltárczi Ferenc.

A díjátadó alkalmával az alpolgármester kifejtette: a várost szerető polgárok a legnemesebb szolgálatot teszik a közösségnek is akkor, amikor az esztétikusabb környezet kialakítását fontosnak tartják , amikor a maguk és a közösségük örömére a környezetük virágosításán fáradoznak.

A díjakhoz ezúton is gratulálunk!

IMG_8795

IMG_8792

IMG_8793

forrás: sopron.hu

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading