Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

Tudomány

Tovább bővül a Soproni Tudásközpont

Milliárdos európai uniós támogatást nyertek el kutatás fejlesztésre és innovációs folyamatok erősítésére.

Prof. Dr. Dívós Ferenc

Prof. Dr. Dívós Ferenc

A Soproni Egyetem és az ELTE konzorciális együttműködésében, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében összesen 1,167 milliárd forint értékű vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a társadalmi innovációt szolgáló, a K+F+I szerepvállalást növelő intelligens szakosodás biztosítására.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program „EFOP-3.6.1-16-2016-00018 – A felsőoktatási rendszer K+F+I szerepvállalásának növelése intelligens szakosodás által Sopronban és Szombathelyen” című projekt célja az intézményi kutatás-fejlesztési és innovációs fókusz erősítése, a tudományos kutatói utánpótlás feltételrendszerének javítása és a tudományos produktivitás növelése, valamint a vállalatok és más kutatóhelyek és az egyetemek közötti kapcsolatok megerősítése.

Prof. Dr. Divós Ferenc (a projekt szakmai vezetője, a Soproni Egyetem professzora) a projekt céljaival kapcsolatban elmondta: „A Soproni Egyetem – egyetlen hazai felsőoktatási intézményként – az erdészet és faipar számára képez szakembereket és e mellett más iparágakat is kiszolgál képzési portfóliójával, így biztosítva a gyakorlati és tudományos utánpótlást. Az erdészet és a faipar ma már nem választható el a kapcsolódó támogató területektől, mint a közgazdaságtan, humán erőforrás menedzsment, informatika, környezetvédelem (beleértve a természetvédelmet is), ökogazdaság, automatizálás, termék- és formatervezés, bioenergetika és faszerkezetek, mely területek így együtt egy rendkívül komplex rendszert alkotnak. A Soproni Egyetem által képviselt portfólióban a projektben érintett valamennyi kar oktatási és kutatási kompetenciái, korábbi tevékenysége biztos alapot teremtenek a rendszerszintű képzési és K+F+I háttér továbbfejlesztésére, amely az Egyetem IFT-ben megfogalmazott, a kiemelt unikális területeire megcélzott közép-európai mértékadó szerep 4-5 éven belüli elérését szolgálja.”

A Soproni Egyetem három munkacsoporttal vesz részt a projekt végrehajtásában. Ezek:

1.Munkacsoport: GREENLAB – Tananyagfejlesztési és publikációs tevékenységet segítő munkacsoport
2.Munkacsoport: RESEARCH – Kutatási és ipari szolgáltatási munkacsoport
3.Munkacsoport: Szemléletformáló Központ, melynek célja a tudásnégyszög szereplői közötti folyamatos információáramlás, kapcsolattartás biztosítása

A teljes egyetemi struktúrát érintően a projektben kiemelt szerephez jut a soproni Campuson 2016. júniusában létrehozott Erdészeti és Faipari Kutatóközpont, melynek feladata elsősorban az erdészeti, vadgazdálkodási, fa-, papír- és bútoripari alap- és alkalmazott kutatások, ipari fejlesztések folytatásához szükséges szervezeti keretek biztosítása a hatékony kutatás érdekében.

Az ELTE szombathelyi helyszínén két munkacsoport kezdi meg működését.

Dr. Polgár Tibor (az ELTE PPK intézetigazgatója) a Komplex egészségfejlesztő program vezetője kiemelte: „A Komplex egészségfejlesztés munkacsoport célja, a projektben részt vevő, különböző munkakörökben dolgozó személyek egészségi állapotának folyamatos monitorozása és kontrollja. A pályázat céljaihoz illeszkedő munkahelyi egészségfejlesztő tevékenységeket “okos” eszközökkel mérjük, vizsgáljuk. Célunk az egészséget támogató munkakörnyezet kritériumainak kidolgozása, fejlesztő programok ajánlása.”

Dr. Kollár László (az ELTE Savaria Műszaki intézet oktatója) az Innovatív gyártástechnológiák, energetikai alkalmazások és széles skálájú mikroszerkezet meghatározó módszerek alkalmazása c. alprojekt koordinátora hozzáfűzte: „A projekt foglalkozik az innovatív technológiákkal, amelyek még nincsenek implementálva az ipari gyakorlatban, és amelyek kimutatják az anyagok tulajdonságainak potenciális javulását. További cél egy alkalmazási területnek, az energia átalakító és szállító rendszereket, szerkezeteket érő dinamikus hatások és azok következményeinek vizsgálata, valamint olyan beavatkozások kifejlesztése, aminek következtében az ilyen hatások által okozott károk kisebbek lesznek.”



MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading