Széchenyi Felfedező Klub

Amőbázó robotok, érdekes logikai feladványok, habzó pipetták, csillogó diákszemek. Egy délután a Széchenyiben.

Ha most lennék hatodikos diák, biztos, hogy ki nem hagynám. Ezt már csak onnan is sejtem, hogy így érett fejjel is szívesen végigmentem volna a feladványokon. De lehet egy olyan helyet nem szeretni, ahol mikor az ember belép az ajtón, az első mondat így hangzik: “Megjöttek a diákok, hozhatjátok a raptort!” (és itt megérkezett mobiltelefonos applikáció segítségével az irányítható, mozgásérzékelős, leginkább kígyóra hasonlító robotgyík).

Az asztalokon fakockák, kémcsövek, amőbázó robotok, különböző általam nem ismert programokat futtató robotok a fürkésző szemek elől gondosan becsomagolt, később kitalálandó illatanyagok, falakon felerősített, diákok által készített kaleidoszkópok fogadnak. Az én időmben ilyen még nem volt. Kisiskolás koromban örültünk, ha írásvetítővel színesítették a tananyagot, így persze, hogy csak kapkodtam a fejem. Szerencsémre, a Felfedező Klub házigazdája, koordinátora  Simon György tanár úr sietett a segítségemre, ő kalauzolt el, a Széchenyi Gimnázium harmadik emeletén berendezett tudománybarlang legmélyebb bugyraiba.

” A legfontosabb, hogy nem tanórán, vagy szakkörön vagyunk. Ez nem egy gyomorgörcsös dolog. Itt a diákok az őket körülvevő világ valós dolgain keresztül szórakozva tanulhatnak.” 

Immáron ötödik éve, hogy a tanár úr, akit 2013-ban “Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjjal tüntettek ki a legjobb tanulmányi versenyfelkészítő kategóriában-, életre hívta a Klubot. A foglalkozáson nem csak Széchenyis diákok vehetnek részt, hanem bármely iskola, bármely hatodikos tanulója, így nem csoda, hogy a mintegy negyven résztvevőből többen nem is Sopronban tanulnak. Dékány Zsigmondné nevelési igazgatóhelyettes kérdésemre, amely azt firtatta, hogy egy ilyen foglalkozássorozat után, hányan választják a résztvevők közül a Széchenyit továbbtanulásuk színhelyéül, büszkén csak annyit mondott: sokan.

Közben elkezdődött a mai kicsit rendhagyó délután is. A résztvevők hármas csoportokba rendeződtek és sorra járták végig a különböző állomásokat, ahol a korábbi alkalmak témáiból az azokat tartó pedagógusok adtak fel újabb fejtörő feladványokat.

“Mind a tíz délután más és más téma köré épült. Volt például biológia, kémia, matematika, földrajz és irodalmi foglalkozás is. Mindegyiket másik kollégám tartotta, akik nélkül most nem lehetnénk itt.” – mondja Simon György, miközben pont azt próbáltam kitalálni, hogy milyen anyagot kell a mosogatószerhez adni, hogy úgy kezdjen el habozni, ahogy az előttem lévő pipettában teszi.

“Nemrég pár diákunk megnyert egy robotépítő versenyt és kiutazhattak Amerikába, ahol voltak többek között a NASA-ban is, azóta egyikük már ott is tanul.” És ebben igazán nem kételkedtem, hisz az előttem lévő padon pont egy diákok és tanárok által épített robot állt nyerésre amőbában.

A teremben a tanárokon kívül rendkívül sok felsőbb éves hallgató is segédkezett a feladatoknál. “Ők is Felfedező klubos diákok voltak, azóta visszajárnak segíteni. Részt vesznek a feladványok összeállításában és lebonyolításában is. Szeretnek itt lenni, mi pedig örülünk, hogy visszajárnak.” 

Mikor kiléptem az ajtón pont a gólya volt a feladvány a biológia állomásnál. Amit láttam, egyértelműen meggyőzött arról, hogy a mai oktatást össze sem lehet vetni azokkal az időkkel, amikor élmények netovábbját az jelentette, mikor egy-két videón érdekes fizikai kísérleteket nézhettünk egy fadobozos Videoton tévén. A másik, ami mellett biztosan nem lehet elmenni, az Simon György és a Széchenyis tanárok hozzáállása, akik mindent megtesznek azért, hogy a tanulás ne értelmetlen biflázással, hanem az érdekes felfedezések és kísérletek által szerzett ismeretekkel legyen egyenlő.