A Máltai Szeretetszolgálatnak gyűjtöttek tartós élelmiszereket, még a szervezők is meglepődtek a gyűjtés sikerén.
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (SOE-LKK) diákjai, Projektmenedzsment tárgy keretében, a féléves feladat megoldásaként szervezett a Soproni Máltai Szeretetszolgálat részére egy adománygyűjtést, melyhez 8 intézmény fejezte ki hozzájárulását.
„Fő célunknak tekintettük, hogy a rászorulók asztalára is kerüljön étel Karácsony alkalmából, ezért ezt a projektet találtuk ki a csapatunkkal. 8 iskolát/óvodát kértünk fel, akik készségesen fejezték ki együttműködésüket. A pozícionálás után rátértünk a szervezésre. Hosszas tanácskozás után a csoporttagok mindegyike egy-egy intézménnyel felvette a kapcsolatot. Az intézmények képviselői megengedték, hogy kihelyezzünk egy-egy gyűjtődobozt, valamint a direkt erre a célra készített szórólapokat is. Jobban is végződött, mint gondoltuk, ugyanis annyi élelmiszer érkezett be a gyűjtőpontokra, hogy a mennyiségek meghaladták a dobozok befogadóképességét. A gyűjtés 2018. november 5-től, november 26-áig tartott. Kooperáltunk vidéki intézményekkel is, a gyűjtés keretének bővítése érdekében. Felkérésünket a Soproni intézményeken kívül a csepregi, a celldömölki, valamint a szombathelyi középiskola, illetve a horvátzsidányi óvoda is elfogadta. Körülbelül 114.979 forintnak megfelelő élelmiszert gyűjtöttünk, amely számunkra is hihetetlen szám ahhoz viszonyítva, hogy mindössze csak 8 intézmény szerepelt a repertoárunkban” – fogalmaztak a szervezők.
A gyűjtéshez csatlakozott a Horvátzsidány Óvoda, a Berzsenyi Gimnázium, a Csepregi Szakközépiskola, a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium, az Eötvös Gimnázium, a Kereskedelmi, és Vendéglátóipari Szakközépiskola Szombathely, a Széchenyi István Gimnázium, valamint a VUK Kollégium.
“Mi sem hittük volna, hogy ennyi mindent sikerül összegyűjtenünk ennyi idő alatt. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen segítőkész közegben lehetünk illetve, hogy ennyien szeretnék jobbá tenni a gyermekek karácsonyát.”
A szervezők a gyűjtés részletes eredményét is megosztották: