Minden ami Sopron

2022. 10. 02. vasárnap

Petra

SOPRON
Borult

Civil zóna

Softskillers, avagy legyél érdekes előadó!

Egyetemistáknak tartott hasznos tréninget Zsiros László Róbert tudománykommunikációs felfedező a Microsoft Magyarország támogatásával.

Sokan félnek a nyilvános szerepléstől, de akad olyan is, aki a saját baráti körében mindig a középpontban van, viszont amint idegenek előtt kell beszélni, már megremeg a lába. Az pedig külön nehézséget okoz, hogy úgy adja elő magát, hogy az a közönséget lekösse.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Ügyfélkapcsolati és Tudásmenedzsment Központjának és a Közgazdaságtudományi Kar Karrierirodájának közös szervezésében került megrendezésre a Microsoft Softskillers elnevezésű ingyenes tréningsorozat újabb állomására.

Az országban másodikként a soproni diákok vehettek részt a kommunikációs készségeket fejlesztő foglalkozáson, melyet Zsiros László Róbert tudománykommunikációs szakértő tartott meg. A rendezvény célja az volt, hogy a hallgatók bátran és félelmek nélkül tudjanak kommunikálni hivatalos és váratlan helyzetekben is; ezzel is segítve őket, hogy még hatékonyabbak legyenek a szemináriumi előadásokon, a diplomavédéskor és a későbbiekben, a professzionális karrierjükben is.

A Softskillers program lényege, hogy olyan gyakorlatias képzést kapnak a résztvevők, ahol nem csak a saját előadásmódjukat fejleszthetik, hanem az oktató segítségével azt is feltérképezik, hogy a közönség miként reagál. A Ligneumban tartott 4 órás tréninget érdekes feladattal indította László: az épület mellé terelte a résztvevőket, majd egyenként egy kihelyezett padot átugorva kellett a közönség elé megérkezni, és rögtön egy “cikis” történetet elmesélni.

DSC_5017

A délután további része is mozgalmas feladatokkal telt, amit a résztvevők nagyon élveztek, és közben megismerkedtek a hatásos előadás részleteivel. A tréningnek ráadásul nincs kötött menete, azt az adott közeghez igazítja László, így valóban személyre, csoportra szabottan segít az érdeklődőknek. Ráadásul folyamatos visszajelzéseket adtak egymásnak, amiből mindenki le tudta szűrni, mit kell változtatnia ahhoz, hogy sikeres legyen idegenek előtt is.

A NYME azért is vállalta fel, hogy otthon ad a rendezvénynek, mert időben felismerte, hogy a kommunikációs készséges fejlesztése kulcskérdés a mai fiatalok számára. Az informális oktatási technikák hatékonyabban rögzülnek, a hallgatók aktívabbak és lelkesebbek ilyen alkalommal, mint a formális oktatás keretei közt. A jövőben számos hasonló rendezvény várható az Egyetem Karain.

Hangulatképek a Softskillersről:

DSC_4988 DSC_5001 DSC_5028 DSC_5044 DSC_5082 DSC_5108

 

Fotók: Gazsovics Krisztián

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading