Minden ami Sopron

2022. 10. 02. vasárnap

Petra

SOPRON
Borult

Civil zóna

Reformáció ünnepi programok

Különleges programok színesítették a reformáció ünnepének délelőttjét.

Reformáció ünnepének délelőttjén Nagy Szabolcs presbiter szervezésében kisgyerekes családok színezték át krétával a gyülekezeti ház parkolóját. A sok Luther-rózsa mellett „Erős vár a mi Istenünk”-felirat, rajzolt vár és a 95 tétel némelyike is megjelent az aszfalton.

A soproni evangélikusok az idei évben ünneplik gyülekezetük megszervezésének 450. évfordulóját. Hegyi Péter presbiter kezdeményezésére és irányításával egy hatalmas festett fa készült, hogy a jubileumra emlékeztessen. De ami ennél fontosabb, hogy ez a fa az ünnepnapon elkezdett leveleket hajtani. A tervek szerint néhány héten belül 450 levél alkotja a lombkoronát. Mindegyiken egy-egy olyan igevers szerepel, ami a gyülekezet egyes tagjai számára fontos, megszólító erejű.

IMG_3778

Ugyanannak a napnak a délelőttjén helyeztek el Biczó Balázs felügyelő vezetésével két új padot a gyülekezeti ház előtti térre. Ezzel is otthonosabbá vált a soproni „evangélikus ”.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading