Minden ami Sopron

2022. 10. 01. szombat

Malvin

SOPRON
Borult

Civil zóna

Megnyitott az Interaktív Retró Számítógép Kiállítás

A Retró Számítógép kiállítás május 5-ig látogatható.

Tegnap délután nyílt meg az NYME legújabb kiállítása. A résztvevőket Orbán Júlia, a látogatóközpont vezetője köszöntötte, majd Csizmadia Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai Központjának vezetője nyitotta meg a kiállítást ünnepi beszédében.

Kiemelte a számítógép történetének jelentős alakjait – Neumann Jánost, aki az elektronikus számítógépek tervezésében jelentős szerepet játszott, és Alan Turingot, aki modern számítógép-tudomány egyik atyja volt. Az igazgató úr büszkén méltatta informatikus kollegáit, akiknek saját magángyűjteményéből jött létre a kiállítás és megköszönte a Ligneum Látogatóközpont munkatársainak együttműködését is, akik nagyban megkönnyítették a szervezési munkát.

DSC_1324

A megnyitón a Handler Nándor Szakképző Iskola és a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanulói is részt vettek, akiknek lehetőségük nyílt kipróbálni a Commodore 64 és az Amiga 500 számítógépeket, illetve a Sega játékkonzolt és a Pong játékgépet is.  A vitrinekben pedig olyan ritkaságok kerültek elhelyezésre, mint C16, Vic20, Plus4, C128, Amiga 2000, 4000, 600, 1200, Sinclair ZX81 és Spectrum+ modellek. Videojátékok és demók vetítése is megtekinthető három helyszínen.

DSC_1310

A kiállított darabok közül a legrégebbi az 1978-as gyártású Pong játékgép, míg az 1994-es Amiga a „legújabb” modell.  A 80-as évek azért izgalmas időszak a számítógép történetének vonatkozásában, mert ekkor terjedtek el széles körben az otthoni számítógépek. Számítástechnikai szempontból sokan ezt az időszakot tekintik a számítástechnika aranykorának. A kiállítás megtekintéséhez gyermek és felnőtt csoportoknak, valamint egyéni látogatóknak egyaránt előzetes bejelentkezés szükséges.

forrás: NyME- Bucsy Gyöngyvér

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading