Márton napjához számos legenda és szokás fűződik.
Szent Márton Gallia nemzeti szentje, Pannóniában Sabaria városában született 316-ban vagy 317-ben. A középkor legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virágzott. Emlékét helységnevek, imák és oltárképek egyaránt őrzik. Szent Mártont jólelkűsége, felebaráti szeretete, a betegek és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként tisztelték. A középkor legnépszerűbb szentjét élete, és nem halála miatt avatták szentté. Pogány római családban született. 15 éves korában belépett a római hadseregbe, ahol vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, egyszerű életmódjával is. 18 éves korában megkeresztelkedett, 20 éves korában megvált a hadseregtől.
A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta a köpenye felét. Miután megvált a hadseregtől, a Genovai-öbölben, Gallinaria szigetén remetéskedett. Később Poitiers-be ment, ahol 360-ban megalapította a Ligugé-kolostort. A nép és a papság 372 körül Tours püspökévé választotta. Püspökké szentelésével kapcsolatos a legenda, mely szerint Márton a küldöttek elől a libák óljába bújt, azok azonban gágogásukkal és szárnyuk verdesésével óriási zajt csapva elárulták a rejtekhelyét. Márton 397-ben halt meg Candes-ben. Halálának napját a krónika november 8-ra, temetését november 11-re teszi – Tours-i sírja híres zarándokhellyé vált.
A krónikák szerint Szent Márton napja a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás leróvásának napja volt. Az erdélyi pásztorok e-napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte és tavasszal az állatok kihajtására használta.
A régiek a Márton napi időjárásból következtettek a télre, mondván: Ha Márton fehér lovon jön enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Sokfelé azt tartják a Márton napi a márciusi időjárást mutatja. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna. Sok helyen rendeztek Márton napi bálokat, vásárokat.
A legenda szerint úgy, mikor hírét vette, hogy püspöknek szemelték ki, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, s miként egykor az éjnek idején a Rómára törő barbárokat-ezúttal Márton rejtekhelyét árulták el. De nem emiatt faljuk fel őket, hanem mert a tavaszi kisliba erre az időre érte el a vágósulyt és lehetett tömni is. A néphit szerint a lúd mellecsontjából meglehet jósolni, a következő hónapok időjárását, ha a liba csontja fehér, hosszú, havas, hideg telünk lesz, ha barna, csak amolyan fekete karácsonyos, locspocsos időre számíthatunk.
[adrotate banner=”27″]
Eleink úgy tartották, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Dobos C. József 1881-ben megjelent szakácskönyve szerint a lúd gazdasági szempontból tekintve a legszükségesebb háziállatokhoz tartozik, mert nemcsak a húsa hasznos, de zsírja finom ízénél fogva sokkal értékesebb a sertésénél, tolla pedig majdnem nélkülözhetetlen. Ami a máját illeti-az a legkényesebb inyencek által is méltányoltatik. Márton az újbor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az újbor. A francia „beaujolois”mintájára nálunk is egyre több borász jelentkezik primőr borokkal .
Várjon ...
