Minden ami Sopron

2023. 12. 10. vasárnap

Judit

SOPRON
Borult

Civil zóna

Ma ünnepli második születésnapját a Final Cat Rövidfilm Klub

Ha egy elképzelés megéri a második születésnapját, az elsősorban azt jelenti, hogy túlélték az elsőt.

A mindenamisopron.hu kedvenc és Sopron egyetlen rövidfilm klubja ma ünnepli második születésnapját. Egy kisebb baráti társaság 2014 februárjában fejébe vette, hogy városunk lakosságát bevezeti a hagyományos és animált rövidfilmek olykor vidám máskor elképesztően szürrealisztikus világába.

A minden hónap harmadik szerdáján jelentkező vetítések helyszínéül kezdetek óta a Búgócsiga Akusztik Garden szolgál, ahol a “macskások” az elmúlt két év alatt az összes jelentős hazai rövidfilm fesztivál alkotásai mellett már saját készítésű “shortokkal” is bemutatkoztak. A tematikus estéken az érdeklődők eddig megismerkedhettek a BUSHO, a Mediawave, a Primanima, a szegegi Super 8 Fesztiválok programjaival, de az idők folyamán volt itt tematikus bringás vagy éppen magyar rajzfilmes vetítés is.

short film

 

A klub tagjai Facebook oldalukon így kommentálták a második születésnap eljövetelét:

“A Final Cat vetítéssorozata most februárban lesz két éves. Na és? Lehetne akár kétszáz is, ha nem akadt volna befogadó közegre és érdeklődő nézőkre, akik hónapról hónapra kíváncsiak voltak a rövidfilmes alkotásokra. De ti rácáfoltatok arra, hogy itt, ebben a városban ne lenne igény a hétköznapitól eltérő tartalomra!

Tudjuk, az általunk bemutatott filmek nem mindig csak a szórakoztatásról szólnak. Rövidségük ellenére sokszor több kérdést vetnek fel, mint egy egész estés mozifilm. Ezért is igyekszünk a számotokra összeállított programjainkat egy-egy gondolat köré rendezni, ami néha nagy kihívást okoz a számunkra.

Mostani születésnapi vetítésünkön a tavalyi MEDIAWAVE Film & Music Festival programjából csemegéztünk. Animációs és kisjátékfilmek vegyesen kerültek a szerda esti terítékre. A desszertet pedig idén is egy valódi születésnapi torta jelenti a Soproforno gasztrokör tagjainak segítségével!”

Ma este 8-kor szeretettel vár mindenkit egy közös ünneplésre a Final Cat a Búgócsigába!

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading