Minden ami Sopron

2018. 12. 11. kedd

Árpád

SOPRON
Borult
EURO
0

Civil zóna

Hatalmas sikerrel zárult az első Sopron Trail terepfutó verseny és túra

A mai napon első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel került megrendezésre a Sopron Trail terepfutó verseny és túra Brennbergbányán. A program célja az volt, hogy népszerűsítse a terepfutást, és mindamellett közelebb hozza a résztvevőket a Soproni-hegység vadregényes tájaihoz.

A változatos időjárás sem tudott keresztbe tenni a szervezőknek: a tegnap esti zivatar ellenére a terep nem volt nehezebben futható, mint bármikor máskor, és a hőség sem riasztotta el a jelentkezőket a részvételtől.

1Az érdeklődők száma a szervezők várakozásait is felülmúlták: a hivatalos facebook eseményen 268-an igazolták részvételüket, míg az előzetes regisztrációnál közel 400-an jelentkeztek a versenyre. Bár a regisztráció csütörtökön lezárult, a nagy érdeklődésre való tekintettel a helyszínen is sokan csatlakoztak az eseményhez, így több, mint 500 főre emelkedett a mozogni vágyók száma.

A program során nem csupán terepfutás volt, hanem lehetőség volt túrázásra is. A lelkes túrázók pedig folyamatosan biztatták az egyes szakaszokon futó társaikat.

A program reggel 8 órakor kezdődött. A versenyfutás felnőtteknél 3 különböző hosszúságú szakaszon történt: fél 9-kor indultak, akik a 25,9 km-es távon futottak (800 méteres szintemelkedővel), majd őket követték 10 órakor a 10,7 km-es táv résztvevői 370 méteres szintemelkedővel, végül 10:30-kor indultak az 5,9 km-es táv futói 200 méteres szintemelkedővel.

4A verseny talán legnépszerűbb (és egyben legidősebb) résztvevője egy 75 éves úriember volt, aki ráadásul a leghosszabb távon teljesített sikeresen. A célba érést követően a futók érmet, emléklapot és hűsítő üdítőt kaptak a szervezőktől, valamint 1 tál gulyáslevest. Ezt követően, fél 1-kor eredményhirdetés következett.

A rendezvény támogatói voltak:

  • TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.
  • Sopron Város Polgármesteri Hivatala
  • Sofortimplant Kft.
  • IMS Connector Systems Kft.

Aki idén lemaradt, annak itt ajánlunk egy kisfilmet, ami meghozza a kedvet a részvételhez a következő alkalommal, valamint a helyszínen készült fotóink árulkodnak a kiváló hangulatról.

kiemelt

5DSCN9848DSCN9849DSCN9850DSCN9851DSCN9852DSCN9853DSCN9854DSCN9855DSCN9856DSCN9857DSCN9858DSCN9859DSCN9860DSCN9861DSCN9862
2

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Hogy tölti a Karácsonyt?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
storno_utcabol
loading