Augusztus 31-én ismét megrendezték a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban a fecsketábort.
írta: Polán Rebeka
videók: Szabó Gergő
Ősz… Szeptember… Erről elsőként mindenkinek az iskola ugrik be. Tanulás, lecke, dolgozatok, osztálytársak. Persze aki új iskolába kerül annak ez még nehezebb, hiszen Ő még senkit sem ismer, minden és mindenki idegen számára. Ennek áthidalására rendezték meg idén is augusztus 31-én a Soproni Széchenyi István Gimnázium tanulói a Fecsketábort, melynek célja, hogy a Fecskék meg tudjanak ismerkedni az iskolával, tanáraikkal és egymással is. Ebben az évben 106 új diák részvételével zajlott le a tábor.
A Fecskék reggel nyolc órára érkeztek meg. Elsőként egy játékos foglalkozáson vettek részt, melynek célja az volt, hogy rájöjjenek arra, hogy ez a nap csak is értük van, tehát nem kell félniük, nem tanulás, hanem szórakozás vár rájuk. Szerintem ezt meg is értették, hiszen egyből feloldódott mindenki, és már mosolyt is lehetett látni az arcokon.
Szerencsére minden ,,kis Fecskének” volt egy Fecskemamája vagy papája, így nem kellett egyedül bolyonganiuk az iskolában, hanem teljes körű idegenvezetésben részesültek. Megnézhették a termeket, gazdasági irodát, tanári szobát, minden eldugott kis részt, nehogy másnap ne találják meg ebben a ,,nagy” iskolában, hogy hova is kell menniük. A rövid ismerkedés után a diákönkormányzat tagjai vették kezelésbe a Fecskéket. Névmemória játékokkal segítették Őket, hogy már aznap meg tudják találni egymást a Facebook-on. Ezen kívül számos érdekes játékban volt részük az újoncoknak. Különböző csapatépítő foglalkozásokon vehettek részt, hogy a későbbiekben tudjanak egymásra támaszkodni. Legyen kihez fordulniuk, ha éppen nincsen házi feladatuk, vagy a Diáknapok szervezésében össze tudják hangolni a munkát. De ha erre most nem is jöttek rá, pár hét múlva majd úgy is kiderül.
A nap végén egy táncos produkcióra került sor, melyet az iskola idősebb tanulói tanítottak be. Ebben nagy szerepe volt Gyimesi Rebekának, és Balogh Nikinek is. Minden osztálynak külön-külön elő kellett adni ezt a produkciót, melyben nagy segítséget kaptak az osztályfőnökeiktől is. Ezért nekik is kijár a dicsőség, hiszen mindent félredobva, kitartóan végigtáncolták a produkciót.
A nap végén tetőzött a jókedv, ami Papp Márk fantasztikus dalának volt köszönhető. Az ,,Érik a szőlő” című dalt ,,alföldi” stílusban adta elő, bevonva a diákokat is. Ennek lényege az volt, hogy a dalt először halkan kellett énekelni, majd egyre hangosabban és hangosabban. A végére, aki eddig nem nevetett, itt biztosan nem hagyta ki. Végül, hogy ne üres kézzel menjenek haza a Fecskék, színes lufikat kaptak ajándékba.
A megkérdezett Fecskék elmondása szerint, egy nagyon izgalmas, és örömteli napot hagytak maguk mögött, hiszen másnap, szeptember 1-jén, már igazi széchenyis diákként léphetnek be az ajtón, ismerve az utat a termük felé.
A szervezésben az új diákelnökön, Szekeres Dávidon kívül számos diák vett még részt, munkájukat nekik is nagyon köszönjük!