Nagy fába vágta a fejszéjét a KOMISZ és dESZKa Társulat: épek és sérültek újra együtt a színpadon, de eddig ismeretlen stílusban.
“Akkor is rock’n’roll, ha elzavarnak otthonról!”
Ezzel a mottóval és felfogással készült el a már méltán ismert és elismert soproni és zsirai KOMISZ és dESZKa Társulat új előadása, a Made in Hungária. A társulat rendezőjével, szövegírójával, marketingesével, szervezőjével, fénytechnikusával… szóval vezetőjével, Betuker Botonddal beszélgettünk.
“Már 6-7 éve megvolt a fejemben a terv a Made in Hungáriára, most belevágtunk” – kezdi Botond. Mint mondja, először nem volt osztatlan sikere a csapatban új ötletének. “Kicsit megijedtek, merész vállalkozásnak tűnt. De úgy álltam hozzá, hogy nem szeretnék sablonszerűen újabb ifjúsági darabot készíteni, inkább vágjunk bele valami olyanba, amivel újulni tudunk. Igyekeztünk olyat alkotni, amire azt mondják majd az emberek, hogy ez a csapat nem csak a szegény gyerekről tud előadást készíteni. Félő volt, hogy az előzőt (Valahol Európában – a szerk.) nehéz lesz túlszárnyalni, nagyon magasra tettük akkor a mércét.”
A kezdeti nehézségek után nyáron belefogtak a fiatalok az új produkcióba. Botond elmondta, hogy a szerzői jogokat már sikerült letisztázni, Fenyő Miklós és Tasnádi István is azonnal jóváhagyta az előadás létrejöttét. Azonban hozzáteszi, hogy ezúttal nem a klasszikus Made in Hungáriát fogja látni a közönség, hanem egy vígjátékot drámai gondolatokkal, amiben akár még aktuálpolitikai vonatkozásokat is fel lehet majd fedezni. Fontos az is, hogy nem csak különálló részeket látunk, hanem egy történetet fog elmesélni ez a darab.
“Olyan előadást szerettem volna ezúttal is színpadra vinni, ami olyan “dESZKás”. Természetes, amatőr, épp ezért például rájuk bíztam a táncos jeleneteket. Csak annyit mondtam, hogy mit jelenítsen meg, miről szóljon, minden másban szabad kezet kaptak. Eleve úgy működünk, hogy bárkinek az ötletére nyitott vagyok, előfordult már, hogy a bemutató előtti napon még változtattunk valamin. Ezért is szeretem, hogy nincs határidőnk, nem kell igazodnunk senkihez és semmihez, szabadon dolgozhatunk így mindenki egy kicsit a magáénak is érzi az előadásokat. Sok segítséget kapunk az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolától, rengeteg időt töltöttünk már az épületben a darabok előkészületei alatt.”
“A rendezésben elsőbbséget élvez a természetes mozgás, az egyéniség, a hamisítatlan játék. Nincs ízekre bontva a koreográfia, a míves beszéd és művészi játék. Nem találunk kiegészítő kellékeket, musicalre irányuló eszközöket. Mintha ott ülnénk mi is 1968-ban, a budapesti Szent István parkban.” Botond mesélt arról is, hogy lesz egy kabalája a főhősnek: “Egy Rubik-kocka fog felbukkanni, ami nemcsak a főszereplőnek ad erőt a problémák megoldására (…pár év múlva, talán ez is olyan sikeres lesz, mint te), de bemutatja a művet prezentáló társulatot is. Különböző színes elemekből áll, mégis együtt vannak. Forgathatjuk őket ide-oda… forgathatja bárki… de csak az tudja kirakni… az tudja megfejteni, aki ismeri a titkát.”e), de bemutatja a művet prezentáló társulatot is. Különböző színes elemekből áll, mégis együtt vannak. Forgathatjuk őket ide-oda… forgathatja bárki… de csak az tudja kirakni… a tudja megfejteni, aki ismeri a titkát.”
„Akkor is rock and roll, ha elzavarnak otthonról!” Javában dúl a szocializmus, a fiatalság szórakoztatása bumfordi „pártfunkcik” feladata, a legkisebb rendszer ellen való lázadás is súlyos retorziókat von maga után. Ebbe a lefojtott környezetbe érkezik a nagybetűs Ámerikából Ricky. A tengerentúlon már javában dúl a rock and roll-őrület, az ifjú lázadó megrökönyödve látja az itthoni helyzetet. Felmelegíti hát a régi kapcsolatait, minden álma, hogy összehozzon egy tökös R’n’R bandát és visszaszerezze egykori szerelmét. Nehezebb lesz, mint gondolná: a bandát Röné, a helyi szemétdomb kiskakasa vette át, Vera pedig hallani sem akar a hawaii inges exéről… A szexualitással jócskán átitatott rock and roll muzsika egyik alapvető lételeme a rendszer ellen irányuló lázadás. A zenészek provokatív dalszövegekkel, táncra csábító ritmusokkal és forradalmi csípőmozdulatokkal mutattak fityiszt az uralkodó rezsimnek. … a Made in Hungária ezért olyan, mint egy hawaii ing, amellyel a diktatúra okozta véraláfutásokat takarjuk el a testünkön. Ártatlan krónika egy nem is oly ártatlan korszakról. (Megyeri Dániel – www.filmpont.hu) |
A KOMISZ és dESZKa Társulat minden előadásában elrejt valami mondanivalót. “Két éve a Legyetek jók, ha tudtok volt a mottónk, tavaly pedig az, hogy ha együtt megyünk valahová, oda is érhetünk. Nem szabad félni! Idén azt mondjuk, hogy akkor is rock’n’roll, ha elzavarnak otthonról! Az egész produkció is így készül, akkor is megcsináljuk, ha nehézségek jönnek.”
Botond elmondta, hogy nagyon kemény volt az elmúlt pár hónap. Lelkileg vízválasztóként említette, rengeteg személyes problémát is meg kellett oldaniuk. Érdekesség, hogy az elmúlt fél évben mindösszesen néhány próbát tudtak tartani, ám ő biztos benne, hogy ez nem okoz gondot a csapatnak, hisz már jól ismerik egymást. Ráadásul egyéb tennivalóik is akadtak: “Nagy hangsúlyt fektettünk például a 60-as, 70-es évek tanulmányozására is. Filmeket néztünk, elemeztük a kor jellegzetességeit, fogalmakat értelmeztünk.”
Február 27-én Zsirán áll először színpadra a társulat az új produkcióval. Sopronban nem sokkal később ünnepi díszbemutatóval jelenik meg a csapat: március 15-én a GYIK Rendezvényházban láthatja először a publikum a soproni és zsirai Made in Hungáriát.
Betuker Botond felhőtlen szórakozást ígér azoknak, akik eljönnek a bemutatóra. Ha az elmúlt évek előadásaiból indulunk ki: nem fogunk csalódni a Komiszokban és a Deszkákban.