Már lehet szavazni a közönségdíjas versenyzőre. Keményen készül a 16 döntős lány a Magyarország Szépe élő show-jára, köztük a soproni Doszkocs Dominika is.
Szombat estétől lehet szavazni a lányokra, akik közül a legtöbb voksot elnyerő kapja a Magyarország Szépe verseny közönségdíját. A soproni Doszkocs Dominikára SMS-ben a 02-es kód elküldésével lehet szavazni, a +36 (70,30,20) 44-22-999-es telefonszámon. Egy telefonszámról maximum 50 szavazat adható le.
“Olyan, mint egy kiképzőtábor” – így jellemezte Doszkocs Dominika a Miss World Hungary címért zajló verseny felkészítőtáborát. Egy napnyi szervezés után csütörtök este értük őt el telefonon, elég zsúfoltak a szépségek napjai.
“Nagyon korán szoktunk kelni, általában már 5-kor, és éhgyomorra egy edzéssel indítjuk a napot” – kezdte a beszámolót Dominika. Majd azért megjegyezte, hogy ő nagyon szeret aludni, 8-10 órákat is, úgyhogy nem volt könnyű az átállás. “A napok most már főleg a táncpróbákról szólnak, nagyon készülünk a vasárnapi élő show-ra. Egy kívülálló el sem tudja képzelni, mennyi előkészületre van szükség ehhez.” Mint mondta, némileg személyiségük is fejlődik a táborban, hiszen napról-napra feszegetik a saját határaikat, a táncpróbák alatt pedig lelkileg is “tréningezik” a lányokat, akik egyre magabiztosabbak is lesznek ettől.
“Én izgulós típus vagyok, de most inkább azt érzem, hogy egyre türelmetlenebb vagyok” – foglalta össze Dominika a döntő előtti utolsó napok érzéseit. A tábor első hetében alversenyeket is teljesítettek a lányok, amiken Dominika többször is a képzeletbeli dobogón végzett, de mégsem elégedett teljesen. “Maximalista vagyok, és mivel kiskorom óta jelen van a sport az életemben, így némileg csalódott is voltam a sportversenyen a harmadik hely miatt.”
Dominika fejtörőt is kapott a beszélgetés alatt: milyen olyan erőssége van, ami most a versenyen előnyt jelenthet neki? Kis gondolkodás után egy nem sablonos válasszal rukkolt elő: “A világversenyen kifejezetten fontos, hogy mindenki hamar el tudjon készülődni, versenyre kész állapotba kerüljön, ebben jónak érzem magam, akár tíz perc alatt is “összerakom” magam.” Ezt igazolja a Miss Beautyface alverseny, ahol a lányok saját “arculatot” varázsoltak maguknak, itt Dominika a második legjobb eredményt érte el. Ugyanilyen fontosnak tartja a jótékonykodást is, amit a Magyarország Szépe verseny győztese a Miss World világversenyre is visz magával: “A Miss Charity alversenyen rászoruló gyermekeknek segítettem. Itt a lányokkal egymás jótékonyságait pontoztuk, a harmadik helyet értem el benne.” “Azt hittem olyan lesz, mint a filmekben” – kezdte a többi versenyzővel való kapcsolat értékelését a soproni lány. “Vártam a rivalizálást, de egyelőre nagyon nyugodt a légkör, jóban vagyunk egymással, a szobatársammal pedig már olyan, mintha ikertestvérek lennénk.” Valószínűleg így az élő showban nem látunk majd egymást kigáncsoló, verekedő lányokat. Szerencsére.
#missworldhungary#magyarorszagszepe#ottleszek#sajtótájékoztató#budapest#magyarorszagszepe2018#top20#doszkocsdominika#pressconference ✨ Doszkocs Dominika (@_doszkocsdominika) által megosztott bejegyzés,
Kicsit személyesebb információkat is megosztott velünk Dominika: két kabalája van a versenyre. Még otthonról hozott magával egy Micimackót, amit párjától kapott, ő az alvótársa is a táborban. Nemrég pedig egy Minnie egeret is kapott családjától, amikor a tábor egyik napján találkozhattak velük.
Bár saját idézete, mottója nincs a 19 éves versenyzőnek, egy dolgot mindig elismételget magában: “Sikerülni fog!” Reméljük vasárnap is, szurkolunk, Dominika!
A döntőt vasárnap 19:30-tól a Duna Televízióban láthatjuk.
Nyitókép: Borzi Vivien