Minden ami Sopron

2022. 01. 28. péntek

Károly,

SOPRON
Borult

Tudomány

Az NYME kutatói is részt vettek a 7. Innovációs vásáron Győrben

Idén hetedik alkalommal került megrendezésre az Innovációs Vásár, melynek most a győri Széchenyi István Egyetem adott otthont.

Összesen 35 standon mutatkoztak be azok a kisebb cégek, kezdő vállalkozások és egyéni fejlesztők, akik innovatív találmányaikkal jelentkeztek a rendezvényre a bemutatkozás és a kapcsolatépítés céljával.

A Nyugat-magyarországi Egyetemről Dr. Bencsik Balázs és Dr. Dénes Levente intelligens ablaktömítő rendszerüket mutatták be, mely egy levegővel felfújható tömlőből áll. Felfújt állapotban tökéletes légzárást biztosít, míg leeresztve az ablak rései a levegő számára átjárhatóvá válnak, így biztosítja a résen keresztül való szellőzést. Segítségével csökkenthető a filtrációs energiaveszteség, javul a belső tér levegőminősége, illetve megszüntethető a páralecsapódás anélkül, csökkentenénk a nyílászáró eredeti betörésállóságát.
Simon Ádám gazdaságinformatikus hallgató „Lézeres letapogatásból származó adatok felismerése és megjelenítése” című szoftvert fejlesztett ki, melynek célja,  hogy a LIDAR módszerrel lézeresen felmért ponthalmazt 3D-ben megjelenítve, megkönnyítse az adatfeldolgozást.
Kővágó István gazdaságinformatikus hallgató munkája a „Győr-Moson-Sopron megye mentőállomásainak lefedettségi térképe Google Maps alapokon” címet viseli, vagyis megmutatja egy térképen, hogy az egyes mentőállomásokból mely területek érhetők el 5, 10 és 15 perces időintervallumokon belül és hol vannak a megyében kevésbé jól lefedett területek.
Szalai Mihály gazdaságinformatikus hallgató „Erdészeti adatmegjelenítő Android-os mobilalkalmazása” képes a NAIK-ERTI által gyűjtött fénycsapda fogási, illetve az ezekhez köthető meteorológiai adatokat feldolgozni, valamint az így rendelkezésre álló adatokat gyakorlatilag bárhol és bármikor (akár kint az erdőben a fénycsapda mellett) könnyen, gyorsan és egyszerű formában elérhetővé tenni.
innovációs kiállítás

fotó: Alpár Erzsébet

Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói is kivették a részüket, hiszen az általuk készített gépjármű design tervek színesítették standunkat.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Hogy alakul 2021-ben a világjárvány?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading