Szeptember 16-22 között lesz az Európai Mobilitási Hét, melynek keretében két, közlekedéssel kapcsolatos vidám programra hívjuk fel Olvasóink figyelmét.
Szeptember 20-án a soproni Önkormányzat a Bringázz Sopron Egyesülettel, az MTB Sopron Egyesülettel, valamint a GySEV Sopron BMX Egyesülettel együttműködésben “Tekerj Sopron!” címmel bringás felvonulást tart.
A program 14 órától kezdődik a soproni BMX pályától (IV. László király utca), ahol lesz többek között BMX bemutató, akadálypálya gyermekeknek, ügyességi játékok, majd innen indul a bringás felvonulás rendőri felvezetéssel.
A helyszínen regisztrált résztvevők között ajándékokat fognak kisorsolni a szervezők.
Az autómentes hét keretében a másik fontos program szeptember 22-én, kedden kerül megrendezésre. Az Önkormányzattal együttműködésben kérik a szervezők, hogy aki teheti, kedden lehetőség szerint ne használja az autóját. Válasszunk helyette más közlekedési lehetőséget: tömegközlekedés, kerékpár, gyalogos közlekedés, stb.
A GySEV is támogatója az autómentes hétnek, melyhez kapcsolódóan egy akciót hirdetett meg:
szeptember 22-én, kedden, aki a GySEV Zrt. vonalain felmutatja az autója forgalmi engedélyét, ingyenesen utazhat aznap.