Egy kis közösség két éve fejébe vette, hogy segít a rászorulókon. Ez az ő történetük.
Cikkünk rendhagyó, hisz nem közvetlenül egy újabb ételdoboz kihelyezéséről, vagy egy konkrét akcióról szól, hanem azokról, akik majdnem két éve megálmodták és megvalósították céljukat és Sopron különböző pontjain ételdobozokat helyeztek ki.
Ez az írás kicsit rendhagyó, hisz nem a jövőről, hanem a múltról kérdeztük az érintetteket, az ő történetükre voltunk kíváncsiak.
Suri Vera: Amikor a TV-ben láttam a pécsi kezdeményezést, azonnal megfogalmazódott bennem, hogy segíteni így a legszebb: direkt, nem tolakodó, és egyszerűen csak tesszük, amit tudunk. Nem beszélünk sokat, cselekszünk…Hogy eljutottam ide az azoknak az embereknek is az érdeme, akik akkor mellettem voltak, és ugyanolyan jó dolgot láttak ebben, mint én magam. Egyedül nem vágtam volna bele, pedig akkor még nem tudtam, mennyi munka ez valójában. De megéri! Minden reggelemet a doboznál kezdem, így mindenem, amim van másként értékelem. Örülök, hogy belevágtunk!
Császár Marianna: Azért lettem önkéntes az Ételdoboznál, mert tudom milyen sok éhező és nélkülöző ember van ebben a városban .És azt is tudom , hogy napi szinten milyen sok felesleges ételt vásárolunk meg és dobunk ki, pedig ezeknek az emberek van, hogy a mi feleslegünk a napi betevő falatja. Mindenkit arra buzdítok, hogy gondoljon embertársaira, mielőtt kidob bármit is. Segítünk eljuttatni nekik, mert jónak lenni igenis jó.
Szeberényi Andrea: Azért lettem önkéntes, mint általában mások is. Segíteni a rászorulóknak, és dolgozni azon, hogy minél kevesebb étel kerüljön kidobásra a háztartásokból és a boltokból. Azóta viszont mást is hozott nekem az önkéntes munka. Megtanultam – és tanulom azóta is folyamatosan -, hogy ne ítélkezzek senki fölött, ne kérdőjelezzem meg, hogy ki, miért és mennyit vesz ki az Ételdobozból, csak tegyem a dolgom, vigyem az ennivalót, minél többet… Nekem ez a nagy tanítása a „Dobozolós” életformának. Azóta beszélgetek elveszett, nehéz sorsú, hajléktalan emberekkel, a szemükbe nézek, és meglátom benne ugyanazt a teremtőt, aki engem is teremtett. Azóta megveszem nekik a cigit is, és elfogadom azt is, ha a kapott pénzt italra költik. Nem ítélkezem. Nem tudhatom, ha én az utcán laknék, nem cigiznék és innék-e ugyanúgy, mint ők.
Szlukovényi Ramóna: Azért lettem ételdobozolós, mert láttam hogy nagyon sok olyan ember van ebben a városban (is), akiknek nincs mit enni. Nekem nem nagy munka az, ha elsétálok egy héten párszor a pékségekbe, és elhozom a maradékot, melyet a rászorulók meg tudnak enni. Ezért lettem önkéntes.
Pintérné Tama Zsuzsa: Évekkel ezelőtt öcsém által betekintés nyertem a hajléktalanok életébe. Ezután magánzóként látogattam és töltöttem a dobozokat. Megismertem ezt a csoportot, akik, mint legidősebb tagot befogadtak. Imádom őket, és teljes gőzzel igyekszem segíteni az elesetteket.
Szeli Petra: Amikor másfél éve hallottam az első Dobozról és a lehetőségről, hogy ilyen közvetlen módon segíthetek, egyszerűen tudtam, hogy csinálni akarom, mert nem tudok elmenni a szegényebb sorsúak mellett. Megmozdít érzelmileg és cselekvésre buzdít, mikor elesett embert látok mert kevesen tudják, elég egyetlen csapás az életben és máris a nehéz sorsúak közt találhatják magukat.
Úgy gondolom szegénység sokféle van és az ételadomány ami a legegyszerűbb, legközvetlenebb olyan adomány, amit legtöbbünk megadhat az arra rászorulónak ezzel segítve a mindennapjait, főleg abban az esetben ha azt kidobná. Akkoriban mikor elkezdtem tölteni a Dobozokat lettek olyan élményeim amik után már nem kérdőjelezem meg hova kerül amit beleteszek csak elfogadom, szegénység többféle szinten létezik.
Az Ételdobozolás mára már “életfomává” vált nekem és a csapat számára is és eltökélt szándékunk ezt megkedveltetni másokkal.
Láda Gabriella: Segíteni a gyerekeken, a rászorulókon, az elesetteken, a betegeken. Barátnak, ismerősnek, ismeretlennek. Segíteni csak úgy, csak mert jó érzéssel tölt el, csak mert ez sokszor számomra nagyobb öröm, mint akinek adom. Egyszerűen, félszegen, mosollyal. Egy szelet kenyérrel, egy csokival, egy játékkal, egy ruhával. Még az elején az önkéntességgel.
Póczáne Herczig Kata: Másfél évvel ezelőtt,mikor indult a doboz elterveztem, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal: Bogyó kutya sétáló idejét egybekötöttem a doboztöltéssel. S,hogy miért? Mentett kutyaként,így megmutathattam neki a világot, Ő pedig cserébe viszonozhatta a világnak a megmentését,életét. A kutyák megtanítottak arra,hogy jobb adni,mint kapni! Mert ők mindig adnak,s cserébe nem kérnek semmit. Önzetlenek és nem ítélkeznek. A jó pedig mindig visszaszáll. De ha nem lett volna Bogyó,akkor is tölteném a dobozt,de így más,így teljes,sőt. Ő bizony jobban tudja az utat a dobozokhoz,mint én!Szeretjük csinálni szívvel-lélekkel,esőben-hóban-
Szaloncukor Angyal – mert enni adni mindig jó-
A “Dobozolók” és mindenamisopron.hu stábja életre hívja a Szaloncukor Angyal elnevezésű jótékony programját, hogy karácsony környékén mindenki számára kicsit megédesíthessük a komor hétköznapokat. Újév napjáig a városban kihelyezett ételdobozokba tartós élelmiszeren és pékárun kívül várunk olyan apró csomagokat, melyek “luxuscikkeket” is tartalmaznak. Csokoládé, gyümölcs, sütemény, szaloncukor átkötve egy piros masnival, pont ennyi, semmi több. Az akció anonim, a csomagokat nem gyűjtjük sehol, kérünk mindenkit, hogy aki kedvet érez magában segíteni, maga készítse és juttassa el meglepetéseit a dobozok valamelyikébe.
Dobozok az alábbi helyen találhatóak:
– Szent György utca 7.- Szent György Plébánia
– Csarnok utca 1.- Városi Piac főbejárat
– Jereván lakótelep- Spar átjáró
Az esemény Facebook oldala itt található.
Várjon ...
