Ismét összefog a város több cége, csoportja és sok magánszemély, hogy megszépítsék rászoruló gyermekek karácsonyát.
Harmadik alkalommal kezd gyűjtésbe több helyi cég, csoport, magánszemély az Age of Hope alapítvánnyal karöltve, akik hátrányos helyzetben élőknek segítenek. A cipősdoboz-gyűjtő akcióval a gyermekek ünnepét szeretnék szebbé varázsolni, ehhez kérik azok segítségét, akik szívesen adományoznának kisebb ajándékokat.
Az elmúlt években egészen elképesztő mennyiségű felajánlás érkezett a soproniaktól, két gyűjtés alatt 600 cipősdobozba rejtett ajándékot, és több raklapnyi ruhát sikerült eljuttatni a rászorulóknak. A Fuss Velünk Sopron és a Bringázz Sopron Egyesület szombaton 14 órától az uszoda parkolójában várja azokat, akik adományoznának, 14:30-tól pedig egy közös Lövér-körrel zárná a programot – futva és kerékpározva. A végén sütemény, tea várja mindazokat, akik részt vettek az eseményen.
Mi kerülhet a cipősdobozokba?
Bármi olyat be lehet csomagolni, aminek egy gyermek örülne. Játék, könyv, csokoládé, tartós élelmiszer, ruha, a fontos az, hogy egy dobozba egy gyermeknek szánt ajándék kerüljön. A szervezők kérik, hogy a dobozra írják rá, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánják az ajándékokat.
Hol adhatom le a felajánlásomat, ha nem tudok részt venni a szombati eseményen?
Városszerte sok helyen gyűjtik az ajándékokat: Felhőtáncoló Kreatív Műhely (Várkerület 19. hátul az udvarban), Aroma Stúdió (Mátyás király u. 17.), Fit-Max Mozgáscentrum (Bánfalvi út 14.), Mobilsziget (Kodály tér 4.), ONmarketing, InfoVárosok (Deák tér 66-68. – Deák iskola mellett), Total Beauty Center (Sopron Plaza, emelet), Full Energy benzinkút, Esszencia kávézó (Bánfalvi út 4.), Búgócsiga Akusztik Garden (Csengery u. 30-32), Karakai Fanni Fitness (Kőszegi út 5., Kör-ház), Lángos Ház (Hajnal tér 23.).
Szerda este az UNIQA SOPRON – AVENIDA SALAMANCA női kosárlabda Euroliga mérkőzés idején a portánál is leadható, valamint szombaton 18 órakor a SOPRON KC – KTE mérkőzésen is várják még a dobozokat.