A Vakok és Gyengénlátók Egyesület Soproni Csoportja ma ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját.
1969 óta október 15-e hivatalosan is a fehér bot nemzetközi napja. Rendhagyó módon, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson- Sopron Megyei Egyesület Sopron Kistérségi Csoportja összekötve a csoport fennállásának 40. évfordulójával a ma délutáni összejövetelen emlékezett meg e jeles alkalomról.
A mai gyűlés nem a szokásos mederben folyt. Buczkó Judit- az egyesület vezetőjének- meghívására számos olyan látó ember is részt vett az összejövetelen, akik munkájuk során számos élethelyzetben találkozhatnak vak vagy gyengénlátó embertársainkkal. Többek között a vendégek között foglalt helyet az ÉNYKK soproni vezetője, a város Humánszolgáltatási Osztályának munkatársa és a soproni Petőfi Színház is.
A szombat délutáni gyűléseknek immáron több éve a Nyugat- magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulája ad otthont, ahová ezúttal a látó résztvevőket szemkötőben, egy nem látó ember és egy fehér bot segítéségével kísérték be. Ezután a látók számára olyan mindennapi élethelyzeteket próbálhattak ki még mindig bekötött szemmel, mint leülni egy asztalhoz, megtalálni az evőeszközöket, elvenni egy pogácsát a tálról, meginni egy kávét, vagy aláírni egy dokumentumot.
Buczkó Judit az egyesület vezetője köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy az egyesületnek jelenleg két nagy célja van: az első és talán legfontosabb, hogy az egykori 130 főről mára 60 fősre apadt közösségbe új embereket tudjanak beintegrálni, hogy ezentúl is sok embernek adjanak támaszt, szervezzenek programokat és segítsék beilleszkedésüket a társadalomba. A második cél a látó emberek érzékenyítése, figyelemfelhívás egymás elfogadásának ösztönzése.
Pataki András a Petőfi Színház igazgatója, ahogy az elmúlt években is, úgy idén is átadta a klub tagjai számára a színház által biztosított bérleteket, melyek olyan darabokra szólnak amelyek legtöbbjén az egyesület tagjai narrálás mellett élvezhetik az előadást.
Vörös Ákos a Lions Club Sopron képviseletében hangsúlyozta, hogy a klub, hűen választott alapelvéhez továbbra is folyamatosan támogatni fogja a vakok és gyengénlátók soproni közösségét. Köszöntőbeszédének legfontosabb mondanivalóját külön kiemelnénk. “Áltapintatból a vak embereket elneveztük világtalanoknak, pedig nem szeretik ezt a titulust, az ő világuk fantáziára utaltabb, mint látó társaiké, ahogy elutasítják a szánalmat is. Helyette értelmes segítségre várnak, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, gyermekeket nevelhessenek, és hasznosan élhessék le életüket.”
A V4-ek országainak Lions közössége fotópályázatot hirdet vakok és gyengénlátók számára. A “Nem látok, de fotózok” versenyre bárki jelentkezhet egyénileg is, vagy az adott város/ország látássérülteket támogató szervezeten, illetve természetesen bármely Lions Klubon keresztül. Egy versenyző maximum négy képet készíthet, bármilyen témakörben. A fényképeket 20*30 cm-es kinyomtatott formátumban kell a zsűrihez küldeni. A verseny első három helyezettjét tárgyjutalomban részesítik, az összes beküldött képből kiállítást rendeznek. Jelentkezési lapot és a pontos versenykiírást szerkesztőségünk illetve a Lions Club Sopron kérésre e-mailen bármikor szívesen elküldi!