Rímekbe szedett gondolatok, szavakkal kifejezett indulatok, csettintő ujjak, megengedett bekiabálások.
Nem felolvasóest, mert sokan fejből mondják. Nem színház, mert a színpadon nincs cselekmény, mindössze egy ember és egy mikrofon. Nem rap, mert nincs alap, mely az ütemet adja.
Az utca nyelvén szól, hétköznapi témákról Tőlük Neked. El tudod képzelni, hogy három percig Tied a mikrofon, a színpad és nincs más dolgod, mint lenyűgözni a közönséget? Azt a közönséget, melynek jogában áll Téged bekiabálásokkal, csettintéssel, dobogással bármikor félbeszakítani. Ez a slam poetry. Az értelmiség lázadása. Fiatalok kik dühüket nem az utcán vezetik le, kik bánatukban nem a kispárnát sírják tele, hanem tollat ragadnak és leírják érzelmeiket. Őszintén mindenről, jóról, rosszról egyaránt. Megváltozott a világunk, megváltozott a lázadás is. Már nem állnak fiatalok kivont karrdal a Pilvax asztalain lelkesítő strófákat szavalva. Kockás ingben, zsebre dugott kézzel, egy szál mikrofonnal fordulnak a nekik nem tetsző dolgok ellen.
Szombat este a Sopron Slam Story tagjai ragadták kezükbe a mikrofont a Búgócsiga Akusztik Gardenban, és fejtették ki véleményüket a világról, hazánkról, a bevándorlásról, szerelemről, elsózott ételekről, harmadik típusú találkozásokról. Nyolctól kilencig a profiké volt a színpad, majd egy lélegzetvételnyi szünet után az Open Mic (szabad mikrofon- a szerk.) következett, azaz a közönség soraiból bárki felállhatott és előadhatta azt, ami éppen bökte a csőrét.
Várjon ...
