Minden ami Sopron

2024. 10. 05. Saturday

Aurél

SOPRON
Borult

Kultúra

Zárótaps a színitanoda csoportjainak

Bemutatkoztak a Petőfi Színház színitanodáinak hallgatói.

Zárótaps címmel évadzáró gálaelőadásokkal mutatkoztak be a Soproni Petőfi Színház színitanodájának hallgatói a hétvégén a teátrumban.

A soproni színitanoda négy éve kezdte el a működését.  Azzal a fő céllal jött létre, hogy korosztályok szerint csoportmunkában készségfejlesztő, kommunikációs, önismereti, színjátszó foglalkozásokat tartsanak a fiataloknak. Ezeknek a tréningeknek elsődleges feladata volt, hogy a drámajáték módszerére támaszkodva közösségi élményeket, képességfejlesztő foglalkozásokat tudjanak nyújtani az érdeklődőknek, közel hozva őket a színház világához. Eközben nem színészképzést végeznek, de segítséget nyújtanak a pálya iránt érdeklődőknek.

A színitanoda vezetője Molnár Anikó a soproni teátrum színésznője, drámatár elmondta:  idén hatvanan kezdték el különböző csoportokban a foglalkozásokat, a fiatalok nagy lelkesedéssel  dolgoztak, sokat fejlődtek. Néhányan már negyedik éve járnak hozzájuk, s érzékelhető milyen szépen haladnak előre a munkában.
Idén a kicsikkel, a 6-9 éves korosztállyal Szlúka Brigitta és Csernus Anita foglalkozott, azzal a céllal, hogy a játék örömét, egy csapathoz való tartozás élményét erősítsék a gyerekekben.  Ez a csoport a szombati gálán Csukás István meséje nyomán a Gyalogcsillag című kis történetet adta elő és  bemutattak egy rövid country zenére begyakorolt koreográfiát.

tanoda

sopron.hu

Alíz a XXI. században címmel Balázs Lili Csenge ötlete és a gyerekek improvizációs játéka nyomán született meg a 9-14 évesek bemutatkozó előadása. Ők előtérbe helyezték a történetben való helyzetek kialakítását, a színészi létezés és a színpadi üzenet közvetítésének fontosságát. Velük Szőcs Erika foglalkozott.

A 14-16 éves korcsoport  KKK címmel a kezelhetetlen kamaszok problémakörét járta végig egy közösen szerkesztett színpadi játék segítségével. Molnár Anikó irányította a társaságot, a táncos részek kialakításánál Rovó Péter volt a segítségére. Ez a csapat már a fegyelmezett színpadi munka elsajátítása és végrehajtása mellett a színészi képességekkel való bánásmódra, az emberábrázolásra, a figurák, szerepek felépítésére is hangsúlyt fektetett.

A 16-30 éves korosztály ebben az évadban műhelymunkát végzett, előadást nem állítottak színpadra. Savanyu Gergely vezette a csoportot, s ők idén folytatták az abszurd műfajjal való ismerkedést, szöveg-és műelemzést végeztek.
A csoportok  nagy tapsot kaptak a közönségtől. A soproni színház a tervek szerint jövőre is folytatja a színitanodai foglalkozásokat.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading