A Soproni Polgárőr Egyesület szimulált egy diszkóbalesetet, érdemes megnézni!
Még május végén tartották a Szórakozz felelősséggel közlekedésbiztonsági napot, amiről most készültek el a filmek. A délelőtt folyamán két előadást tartottak a mintegy ezer diáknak a drogokról, alkoholról, valamint a vészhelyzetben szükséges tennivalókról. Ezután kipróbálták élesben is, mi a teendő, ha a Novomatic Arénából kell tömegesen kivonulni.
A délelőtt legnagyobb “csattanója” kétségtelenül az a baleseti szimuláció volt, amiben bemutatták, mi történik, ha egy buliból hazafelé tartó autós ittasan, a szabályokra nem figyelve frontális karambolt okoz. A sofőr karcolásokkal megúszta, elmenekült a helyszínről, míg társai és a vétlen autó utasa kisebb-nagyobb sérüléseket szenved, ráadásul a szabályosan haladó autó vezetője a helyszínen meghal. Az érdeklődők láthatták, hogy zajlik a mentés a rendőrök, tűzoltók és mentők közreműködésével, valamint a temetkezési vállalat és az autómentő is feltűnik a filmben.
A teljes napról is készült összefoglaló, ide kattintva az is látható és hallható, ahogy két balesetet szenvedett férfi meséli el történetét váratlan fordulatokkal, valamint több interaktív gyakorlatot is kipróbálnak az érdeklődők.