Minden ami Sopron

2023. 06. 07. szerda

Róbert

SOPRON
Borult

Kultúra

Széchenyi Vágta – a nyúli versenyző nyerte a Nemzeti Vágta soproni előfutamát

11 lovas állt rajthoz a felnőtt futamokon, a gyerekek pedig a Kishuszár Vágtán bizonyíthattak július 23-án az Anger-réten.

elso harom helyezett

A Széchenyi Vágta első három helyezettje: Takács Gábor, Bán Dóra és Schwarzenbart József

 

 

Fordulónként három kört, vagyis közel 1200 méteres távot kellett megtenniük a felnőtt versenyzőknek a Széchenyi Vágtán. Szoros versenyben, izgalmas előfutamok után Bán Dóra nyerte a soproni előfutamot, aki Honey Móni nevű lovával Nyúl települést képviseli majd szeptember 16. és 18. között a Nemzeti Vágtán, a Hősök terén. Dóra ötödik éve lovagol versenyszerűen, de a Széchenyi Vágtán most indult először.

Nagyon jó volt ezen a pályán versenyezni, a talaj és az ívek is jók voltak. Az ellenfelektől tartottam, mert nem ismertem őket, illetve a ló is új volt számomra, mert az előző években más lóval versenyeztem. Örülök, hogy így sikerült, bízom benne, hogy a Hősök terén is jól fogunk teljesíteni. Honey Móni korábban már versenyzett ott, így számára nem lesz szokatlan a környezet. – mondta el a győztes az eredményhirdetés után.

ban_dora

Bán Dóra Nyúl települést képviseli majd a Nemzeti Vágtán.

 

 

döntő

 

A Széchenyi Vágta második helyezését a maglócai Takács Gábor érte el Hadfi Remény nevű lovával, harmadikként pedig a hidegségi Schwarzenbart József és Suhanc ért be a célba. A verseny új szabályzata szerint az első három helyezést elért lovas, és a szervező város jogán a soproni Garzó Kata és lova, Waterfall is részt vehet a Nemzeti Vágtán.

IMG_9902

 

Nem csak felnőtt lovasoknak szurkolhatott a közönség szombaton: a 10 és 16 év közötti korosztálynak szóló Kishuszár Vágtán négy induló mérte össze gyorsaságát. A versenyt Slánicz Dominika és pónija, Gazsi nyerte, így Lázi települést képviselve ők is továbbjutottak a budapesti versenyre. A Shetland-póni bemutatón még fiatalabb gyerekek, 4 és 10 év közötti apróságok bizonyították, hogy a lovaglást nem lehet elég korán elkezdeni. A legfeljebb 1 méter magas, híresen gyerekbarát jószágokkal egy rövidített távon versenyeztek az ifjú lovasok.

shetland poni

A Shetland-póni bemutatón 4 és 10 év közötti gyerekek versenyeztek.

 

A futamok között lovas programok szórakoztatták a látogatókat. Ezek közül is az indián show volt az egyik legnépszerűbb a közönség körében: az előadás egy vadnyugati történetet mesélt el, kosztümös lovasokkal, váratlan fordulatokkal és egy látványos csatajelenttel. Hajmeresztő mutatványokkal nyűgözték le közönségüket a győri Ördöglovasok, a tüzes szürkemarha showt pedig egy néző bevonásával tartották a betyárok.

indián show

Az indián show látványos csatajelenete.

 

ördöglovasok

A győri Ördöglovasok kaszkadőrshow-val szórakoztatták a közönséget.

 

 

IMG_9723

A rendezvényre közel 2000-en látogattak el. Az Anger-rét 2014 óta ad otthont az előfutamnak, mely a magyar lovaskultúráért is sokat tevő, „legnagyobb magyarról”, Széchenyi Istvánról kapta nevét.

 

 

  • Pünkövesd idén is

    2023. május 27-29. között ismét megrendezésre kerül Sopronkövesden a PÜNKÖVESD nevet viselő rendezvény.

  • Anyák napi ügyes kezek foglalkozás a Gyermekkönyvtárban

    A Széchenyi István Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára szeretettel vár kicsiket és nagyokat Anyák napi ügyes kezek foglalkozására.

  • Indul a soproni filmes napok

    Rövidfilmek, nagyjátékfilmek és közönségtalálkozók két napon át!

  • Kodály mai örökösei találkoznak Sopronban

    29. alkalommal szervezi meg április 14-16. között az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek programját a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA).

  • Startol a VOLT

    „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de most újraéled, amint a soproni Lővérek is benépesül a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. Indul a VOLT.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading