Sajtótájékoztatón jelentettek be több újdonságot a szervezők.
Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója nyitotta a szerda délutáni tájékoztatót, ahol rögtön be is jelentette a helyszín módosítását. Aggódni nem kell, a kempinget kikerülve Harka felé tolódik el a fesztivál. Az eddigi nagy színpad vonalától tovább jelenleg is dolgoznak nagy erőkkel, hogy június 25-29 között a lehető legjobb helyszín várja majd a közönséget.
Dr. Farkas Ciprián, a város tanácsnoka beszélt ezután arról, hogy a kemping területét komfortosították, közművesítették, hisz a fesztivál rendre megterhelte a város rendszerét, így sikerült sok év után kiküszöbölni az eddigi problémákat.
A Telekom új projekttel jelentkezik: a Magenta Vibe program szeretné kizökkenteni komfortzójánájukból a fesztiválra látogatókat. A letölthető applikáció egy chatbot segítségével nyit meg új utakat olyan programok, bulik felé, amikről elöljáróban semmit sem lehet tudni, minden a helyszínen fog kiderülni. Ez a program a fesztiválokon túl is működik, de a Volton secret bulikat, backstage partykat is fel lehet vele fedezni.
Fülöp Zoltán, a fesztivál társalapítója kezdte összefoglalni az idei fesztivál fontosabb fellépőit. A 27. VOLT is tovább viszi az eddig is jellemző zenei sokszínűséget. Idén a 0. napon a Sopron színpad nyitja majd a fesztivált, az első naptól már hat színpad várja majd a látogatókat. A fesztivált idén is színesíti négy utcaszínház társulat, akik járják majd a színpadok közötti területet. Lesz kertmozi, az eddigiekhez képest jobban elkülönítve a színpadok kavalkádjától, romantikusabb hangulatot adva ezzel. A Páneurópai Piknikre is megemlékezik a VOLT egy külön helyszínnel. A Táp Színház társulata két különleges előadással érkezik Sopronba, de természetesen gyermekprogramok is várhatóak. A Volt Corner helyszínén tehetségkutató versenyt tartanak, melyre már korábban is lehetett jelentkezni, de a helyszínen is lesz rá lehetőség.
A nappali programok is sok érdekességet tartogatnak, idén először Fábry Sándor is fellép majd. Ezúttal is sok előadás, ébresztő jóga, játékok és adrenalin-növelő sportprogramok várják a fesztiválozókat. Különlegességként érkezik a Láthatatlan kiállítás, ahol látássérültek vezetésével mi is kipróbálhatjuk, hogyan boldogulnánk, ha csak a hallásunkra és tapintásunkra hagyatkozhatnánk. A VOLT Art keretén belül sok művész dolgozik idén a színpadok és az egész fesztivál küllemén. A Telekom Nagyszínpad arculata is megváltozik, sokkal színesebb lesz az elmúlt években megszokottnál.
A sajtótájékoztató egyben visszanézhető a VOLT Fesztivál Facebook oldalán. További információkért, menetrendekért érdemes ellátogatni a VOLT oldalára.