Impró/színház, Rapid Randi, szabadtéri mozi, kiállítások… Érdekes hét áll előttünk!
E heti ajánlatunk
Hétfőn ismét betekinthetünk a kulisszák mögé a Búgócsiga Akusztik Gardenben, ahol ezúttal a Bluechips zenekar tart hangulatos próbát. 19 órától ingyenesen megtekinthető a zenekar készülődése.
Kedden este a közkedvelt GYIK Családi Grillkertje várja a kikapcsolódni vágyókat. 21 órától A kém című filmet vetítik majd.
Szerdán ismét lesz Barlangoló a Fertőrákosi Kőfejtő Témaparkjában. A belépődíj megváltásával 11 és 15 órás kezdettel rendhagyó tárlatvezetésen vehetünk részt.
Szintén szerdán egy kihagyhatatlan humor-est várja a szórakozni vágyókat a Búgócsigában: 19:30-kor SVUNG impró/színház, már jól ismert karakterekkel, és abszolút nem ismert, rögtönzött jelenetekkel.
Szingliket vár a GYIK szabadtéri kertje szerdára. Rapid Randi programjában külön korosztályok vehetnek részt, és egy-egy ital társaságában 5 perces randikon ismerkedhetnek meg becenevekkel ellátott résztvevők. A végén a “Randimesternek” leadott értékelőlapok alapján kiderül, van-e kölcsönös szimpátia a felek között. Ahol ez megtörtént, 48 órán belül megkapják egymás elérhetőségét a felek. A rendezvényre regisztrálni kell, minden további részlet itt megtalálható.
Hegykőn érdekes esti program kezdődik 21:30-kor a Fő téren: Fényes lepkék tánca és a denevérek éjszakája címmel ismerkedhetünk meg a denevérek különleges világával.
Csütörtökön is filmezhetünk egyet a GYIK grillkertjében, ezúttal A csillagok között c. filmet láthatjuk 21 órától.
Pénteken megnyílik a hétvége, a barlangszínház és a fertődi kastély is tartogat ígéretes előadásokat, de ezekről majd hétvégi programajánlónkban számolunk be.
Kiállítás
Anyagtársítások kortárs ékszerkiállítás nyílt a Fabricius házban (Fő tér 6.). A hónap végéig minden nap 10 és 20 óra között megtekinthető tárlatról bővebb információk itt találhatóak.
Mezők mostohái, avagy a varázslatos bogáncsok és füvek címmel Sarródon látható fotó és festmény kiállítás. Rochus Gratzfeld és Rajczi János műveit a Ferenczi Művelődési Házban (Kossuth u. 2.) lehet megnézni keddenként és csütörtökönként 13-17 óra között.
Az Aranyos Magyarok kiállításon Sándor István gyűjteménye látható sportrelikviákból. Az Olimpia közeledtével egyre aktuálisabb ez a gyűjtemény, és augusztus 4-ig a Széchenyi István Városi Könyvtárban meg is csodálhatjuk őket.
Fehér László festőművész kiállítása a Petőfi tér 8. szám alatti Festőteremben található. A kiállítás minden nap megtekinthető 10-18 óráig.
Állandó programok
Egyedi fejlesztésű Szolár hajóval járhatjuk be a Fertő élővilágát minden kedden és csütörtökön 18 órától, vagy szombaton reggel 9-től. Hajónként maximum 9 fő utazhat, a másfél órás kirándulás díja 3000 ft/fő. Találkozóhely: Hansági-főcsatorna parkolója. Parkolási lehetőség itt biztosított.
(GPS: 47°40’42.01”N / 16°50’53.45”E). Előzetes bejelentkezés szükséges ezen a számon: +3699/537-620.
A soproniseta.hu csapata minden napra készül gyalogos vagy kerékpáros túrára a városban és a környéken. Érdemes körbenézni – először a weboldalukon, majd a városban!
Keddenként és csütörtökönként mozgalmasabb programon vehetünk részt: 9 órától kenutúra indul a nádasban. Megfelelő idő és a megfelelő létszámú jelentkező esetén indul el a 3 órás felfedező-kirándulás. Jelentkezni legkésőbb előtte nap lehet a 06 99 / 537 620-as telefonszámon, vagy az info@fhnp.kvvm.hu e-mail címen. További részletek ide kattintva.
Szerdánként reggeli szabadtéri programon is részt vehetünk. 6 órától hajnali madárlesnek lehetünk részesei a Fertő szikes tavainál. Bővebb részletek és jelentkezési információk ide kattintva.
Minden héten részt vehetünk a Hanságban egy kalandos, terepjárós túrán. Barangolás a hajdani vadvízország rejtett útjain. Hany Istók nyomán haladva a Hanság nehezen megközelíthető helyeinek élővilága tekinthető meg e túra során. Közlekedési eszköz – Land Rover Defender terepjáró – biztosított. Jelentkezni legkésőbb előtte nap szükséges, a túra díja 3000 Ft/fő, de min. 12 000 Ft/túra, maximum 7 fővel. Elérhetőség: Tel: 06 99 / 537 620
Email: info@fhnp.kvvm.hu
Szerda délutánonként ingyenes városnéző sétára is várnak minket, ami 15:30-kor indul a Tűztoronytól.
Egyéb
Továbbra is szívesen ajánljunk egy kis mozizást az Elitben, vagy a Cinema Cityben, esetleg egy kávézást, sörözést, borozást a belvárosban, de az aktív pihenés, sportolás is jó opció Sopronban.
Kellemes kikapcsolódást!




