Minden ami Sopron

2025. 07. 13. Sunday

Jenő

SOPRON
Borult

Kultúra

Polgármesteri elismerés a VOLT himnuszáért

Szerda éjjel a Wellhello koncertjén lépett színpadra dr. Fodor Tamás polgármester is, hogy átadja a díszokleveleket.

DSC_5288

 

2015-ben a VOLT Fesztivál felkérésére az esemény himnuszát a Wellhello és a Halott Pénz készítette el, “Emlékszem Sopronban” címmel.

“A dal azóta Sopron himnusza is lett egyben, hiszen a soproniak büszkék rá, máig hatalmas siker és már több mint 12 millióan látták a YouTube-on. Ezért adományozzuk a polgármesteri oklevelet a két zenekarnak.” – mondta el Dr. Fodor Tamás polgármester.

A szerda késő esti koncert végén az előadók színpadra hívták a VOLT Fesztivál két főszervezőjét, Lobenwein Norbertet és Fülöp Zoltánt, majd nem sokkal később dr. Fodor Tamás polgármestert is. Ezrek előtt kapta meg az elismerést az együttes, kitörő ovációval jutalmazta a közönség is az okleveleket, amiket természetesen a Halott Pénz is megkap majd.

DSC_5300

A szerdai koncerten egy újabb “himnusz” is debütált: mint kiderült, a STRAND fesztiválhoz is a Wellhello adja az indulót. A dal a KFT zenekar “Balatoni nyár” című számának feldolgozása.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading