Minden ami Sopron

2024. 12. 21. Saturday

Tamás

SOPRON
Borult

Közélet

Öt perccel rövidebb az InterCity-k menetideje Sopron és Budapest között

Több kisebb módosítás is életbe lépett a december 11-i menetrend váltástól a GYSEV Zrt. vonalhálózatán.

20161214ickocsi

A legkomolyabb változás, hogy a Sopron – Budapest – Sopron viszonylatokban öt perccel csökkent a menetidő.

A GYSEV Zrt. szeptemberben jelentette be, hogy ősszel forgalomba állítja az ÖBB-től használtan vásárolt, majd felújított InterCity-kocsijait. A Sopron és Budapest között korábban közlekedő InterCity-kocsik többsége 140 km/órás maximális sebességre volt alkalmas. A felújított kocsikkal közlekedő Intercity vonatok viszont már elérhetik a Győr-Budapest vonalon a maximális, 160 km/órás sebességet. Ennek köszönhetően csökkent 5 perccel a menetidő a Sopron-Budapest Intercity-közlekedésben.

A Sopron-Budapest viszonylatban közlekedő IC-k indulási ideje nem változott, viszont öt perccel korábban érkeznek meg Budapest Keleti pályaudvarra. A Budapestről Sopronba közlekedő InterCity-k pedig az eddigiekhez képest 5 perccel később indulnak, a vonatok érkezési ideje nem változott.

További változás a december 11-i menetrendváltás óta, hogy a 2016-os évben villamosított, Szombathely-Zalaszentiván szakaszon is megjelentek a FLIRT motorvonatok: egy pár vonat Szombathely – Zalaszentiván, három pár pedig Szombathely – Zalaegerszeg között közlekedik.

A Sopron és Pécs között közlekedő, 8902-es számú személyvonat december 11-től Sopronkövesden is megáll.

Mivel több, kisebb módosítás is történt az új menetrendi évtől, a vasúttársaság kéri utasaitól, hogy az utazás megkezdése előtt tájékozódjanak a www.gysev.hu honlapon.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading