Minden ami Sopron

2022. 08. 13. szombat

Ipoly

SOPRON
Borult

Kultúra

Óriási érdeklődés kísérte a Jereván lakótelep Ünnepi Könyvheti rendezvényét

A 90. Ünnepi Könyvhét alkalmában idén először tartottak Ünnepi Könyvhetet a Jereván lakótelepen.

konyvhetjerevan

A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a Jereván lakótelepi szolgáltatóház átriumában tartott könyvbörzét, amelyet a Jereván
lakótelep Településrészi Önkormányzata kezdeményezett
– mondta el Tóth Éva önkormányzati képviselő a rendezvényen.

Hozzátette: a szolgáltatóház felújításakor is kitűzött cél volt annak megszépült belső tereit a kultúra, a közművelődés, a közösségi események szolgálatába állítani. Volt itt már koncert, ünnepség, vetítés, előadás, ezúttal az Ünnepi Könyvhét kiváló, igényes helyszíneként a könyvek helyévé válhatott.

Tóth Éva hozzátette: mint mindig, ezúttal is az összefogás eredményezte a rendezvény sikerét. Ezúttal a Széchenyi István Városi Könyvtár volt abban együttműködő, hogy az arra alkalmas, jó állapotú, értékes könyveit a részönkormányzat rendelkezésére bocsátotta, a rendezvény szakmai hátterét a legmagasabb színvonalon biztosította.

A legkisebbektől, az idősebbekig mindenki megtalálta a maga számára megfelelő könyvet a Jereváni könyvhéten, amit így igazi ünnepé is tett a rendezvény. A legkisebbeknek örömöt okozó gyermekkönyvek, leporellók, gyermekirodalom, szépirodalom – vers, dráma és próza- , tudományos kiadványok, útleírások, regények, életrajzok, monográfiák, keresztény könyvek – felsorolhatatlan az a kínálat, amely könyvszerető olvasóit várta ma a Jerevánon.

-A könyvtárnak is fontos, hogy az épülete falai közül kilépjen és közelebb kerüljön olvasóközönségéhez, ezért is örült a Jereván lakótelep Részönkormányzata kérésének, hogy egy igazán sikeres, tömegeket vonzó köztéri rendezvénnyé tegye az idei könyvnapot.

  • Startol a VOLT

    „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de most újraéled, amint a soproni Lővérek is benépesül a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. Indul a VOLT.

  • Megabuli és fekete alsónadrág

    Van aki alsónadrágot, van aki Pokemon kártyát kért az idei Telekom VOLT fesztivál nagy sztárjai közül, a Muse pedig egy megaprodukciót szállít a Lővérekbe.

  • Pünkövesd, színes programokkal

    Június 4-6. között kerül megrendezésre a sopronkövesdi PÜNKÜVESD, amelynek idén része a III. Kövesdek Találkozója és az Elszármazottak Találkozója is.

  • Egy hónap és itt a VOLT

    Egy hónap van már csak hátra és a fesztiválozó közönség a soproni Lővérek felé indul, ahol a hosszúnak tűnő két év szünet után ismét startol a Telekom VOLT Fesztivál világsztárokkal és a hazai zenei élet krémjével.

  • Eszterháza: Idővonzatok újabb exkluzív hétvégéje BOLDI és Incze Mózes művészekkel

    A mai magyar kortárs művészet két fiatal művészegyénisége – BOLDI szobrászművész és Incze Mózes festőművész – személyesen vezeti végig közös tárlatán az érdeklődőket a fertődi Esterházy-kastély Idővonzatok – Modulated time kiállításon a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyában.

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading