Minden ami Sopron

2026. 09. 04. Friday

Rozália

SOPRON
Borult

Közélet

Nemzeti sírkert program – Lions Club Sopron

Szombaton délelőtt Nemzeti nagyjaink sírjait újították fel a Lions Club Sopron tagjai.

A nemzeti sírkert olyan virtuális jellegű, vagyis nem egy konkrét temetőhöz, illetve temetőrészhez (parcella) köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai tartoznak. A nemzeti sírkert része lehet bármely magyarországi sírhely. A védettségről az Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság  dönt, a védetté nyilvánított sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete gyakorolja.

A soproni Szent Mihály és az Evangélikus temetőben mintegy 37 sír része a Nemzeti Sírkertnek nagyjából fele-fele arányban. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Házi Jenő, Kánya Kálmán, Kis János, Machatsek Gyula, Paur Iván, Róth Gyula, Soproni Horváth József, Sopronyi-Thurner Mihály, Szántó Róbert, Tárchy-Hornoch Antal, Verő József.IMG_3511

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége és a Nemzeti Örökség Intézete partnerségi megállapodást írt alá 2014 novemberében, amely alapján a szövetség társadalmi szerepvállalásként védett sírokat gondozhat. A soproni szervezet hat sír gondozását vállalta fel.

IMG_3509

 

A soproni sírkert programot a Lions Club részéről Vörös Ákos irányítja. Az ő felmérései alapján kerül megállapításra a felújítások sorrendje. A programba bekerült sírok állapota teljesen változó, vannak olyan emlékek, melyek jeentős felújításra szorulnak, de vannak olyanok is, ahol a hozzátartozók, leszármazottak a mai napig gondozzák az emlékeket, azok apróbb, vagy semmilyen renoválást nem igényelnek.

IMG_3516

Szombat délelőtt a Lions Club Sopron tagjai a hat rájuk bízott sírból ötöt látogattak meg és végezték el a szükséges teendőket. Bár az időjárás és a tél közeledte nagyobb festést, vagy kőműves munkát jelenleg nem enged meg, a klub tagjai a tavasz folyamán szeretnék megújítani a sírok elkopott feliratait, rögzíteni a mozgó betonlemezeket és amennyire a lehetőségek engedik a sírok környékét is rendbe tenni.

IMG_3529

 

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön szokott heti rendszerességgel futni?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
loading