Több helyszín is bekapcsolódik az ünnepi programsorozatba.
Augusztus 19-21. között a Páneurópai Piknik 27. évfordulója és az államalapítás ünnepe alkalmából változatos programok várják az érdeklődőket.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Várkerület ad otthont számos koncertnek, gyerek foglalkozásoknak.
Augusztus 19-én, pénteken 15 órától a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban kerül sor Gróf Claus Schenk von Stauffenberg és 1944. július 20-a – államcsíny és a Hitler elleni merénylet című kiállítás megnyitójára.
Három órával később a Páneurópai Piknik Emlékparkba érdemes ellátogatnunk, ahol Ünnepi Megemlékezést tartanak a Páneurópai Piknik és Határáttörés 27. évfordulója alkalmából.
Este 19 órakor a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház veszi át a stafétát, ahol a világhírű gordonkaművész, Perényi Miklós és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar ad ünnepi koncertet. Jegyek Korlátozott számban válthatók a Pro Kultúra jegyirodájában.
Végül augusztus 20-án, szombaton reggel 9 órakor a Szent István templom ad otthont a ünnepi szentmisének.


