A 15 éves Busho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb alkotásai érkeznek a Búgócsigába.
Szinte hihetetlen, de tény, másfél évtizede született Magyarország akkoriban egyetlen kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi fesztiválja, a BuSho, mely ezúttal egy spanyol rövidfilmmel indul és egy mexikói alkotással zár majd. Ezúttal 18 országból 70 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 45 fikciós, 16 animáció valamint 9 kísérleti film. Magyarok delegálták a legtöbb alkotást a versenyprogramba, szám szerint 16 darabot.
A hazai pályán versenyző magyar művek között több visszatérő versenyző is akad, mint a korábban több díjat begyűjtő Simonyi Balázs és Tóth Luca, de megemlítenénk Tápai Gergely, Fazekas Gyöngyi, Szabó Szonja, Szeleczki Rozália vagy Szirmai Márton rendezőt is, a teljesség igénye nélkül.
A fesztivál a jól bevált és megszokott struktúrában, azaz 4 nap leforgása alatt 15 egyórás blokkba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a versenyprogramot, naponta 17:30-tól. A vetítésekre a belépés díjmentes, utána pedig afterparitval vár mindenkit a Búgócsiga! (Sopron, Csengery u. 30-32.) További részletek az esemény közösségi médiás oldalán, mely a mozgokepmas.hu oldalról is elérhető!
Mindenki vésse be a naptárába a szeptember 4-ét, hogy ismét láthassa Sopronban, egy héttel a budapesti alkalom után, a közelmúltban ismét az Európai Fesztivál Szövetség által díjazott BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál összes versengő alkotását! Az eseményt immár hatodik alkalommal a Final Cat Filmklub szervezője, a MozgóKépMás egyesület hozza el a városba. A program a Nemzeti Kulturális Alap és a soproni önkormányzat támogatásával jön létre. Együttműködő partnereink a Soproni Szuperinfó, a Rádió 1 Sopron és az Art Copy.
MozgóKépMás Egyesület sajtóközlemény