„Nálunk mindig győz a jó”

Blahó Helgával és Horváth Évával, a Csemete Bábszínház tagjaival beszélgettünk.

„Egyikünk sem készült bábszínésznek, csak 25 év alatt belejöttünk a gyakorlatba.” – mesélik magukról a Csemete Bábszínház tagjai. Blahó Helga és Horváth Éva végzettségükből adódóan nem művész bábszínházként, hanem pedagógus bábszínházként gondolnak magukra. Kisebb megszakításokkal 1991 óta játszanak együtt, a Hívószó Alapítvány kezdeményezésére alakult Csemete Bábszínházat pedig öt éve működtetik. Céljuk, hogy színvonalas előadásokkal csempésszék be a gyerekek életébe a valódi értékeket közvetítő, igazi mesét.

Jellemzően milyen korú gyerekeknek tartotok előadásokat?

Helga: A bábszínházunk elsősorban 3 és 10 év közötti gyerekeknek tart előadásokat, óvodák és iskolák egyaránt hívnak bennünket. Van több óvoda is, ahol még a bölcsődéseket is áthozzák az előadásainkra. Mi egy kicsit izgultunk is, hogy mi lesz ebből, de nagy örömünkre ők is együtt élvezték a nagy ovisokkal. A nyilvános előadásainkra természetesen jönnek szülők is, ők is jól szoktak szórakozni, úgyhogy szerintem a bábszínházunk kortalan.

Főként Sopronban és környékén szoktunk szerepelni, de népszerű a bábszínházunk Budapesten, Székesfehérváron és a Balaton-felvidéken, Keszthelyre, Gyenesdiásra, Győr több óvodájába is gyakran hívnak minket. Az egyik vezető óvónőtől épp a napokban kaptam visszajelzést, hogy a gyerekeknek épp erre van szükségük, igazi mesére!

Gyakran hangsúlyozzátok, hogy valódi értékeket közvetítő meséket szeretnétek előadni a gyerekeknek. Mit jelent ez pontosan? Milyen a jó mese?

Éva: Szerintem attól jó egy mese, ha a történetben az értékek a helyükön vannak, ha van egyértelműen jó és egyértelműen rossz szereplője. Manapság gyakran látjuk azt, hogy a mesékben mindenki gonosz, csak van egy szimpatikus gonosz, akivel lehet azonosulni, és aki egy nem szimpatikus gonosz ellen harcol. Szerintem ez nagyon rossz nézőpont egy kisgyereknek, mert neki még nincs akkora élettapasztalata, hogy bonyolult személyiségeket értelmezni tudjon. Nem gondolkodik erkölcsi ítéleteken, főleg, ha a szülő nem is beszél vele erről. Egy kisgyerek azonnal azonosul a szimpatikus szereplővel, és ha ő gonosz, akkor őt fogja utánozni. A klasszikus mesékben, – amilyeneken mi is felnőttünk, – egyértelműen van rossz szereplő, legyen az sárkány, boszorkány vagy farkas, tehát könnyebb eldönteni, hogy kivel lehet azonosulni.

Ez csak az én véleményem, de szeretem azt is, amikor a mese nem emeli ki annyira a gyerekeket a valóságból. Mi nem akarjuk elvarázsolni a gyerekeket, a valóság talaján maradva ismerős érzéseket, egy kisgyerek mindennapjaiban is jelen lévő történéseket, helyzeteket, esetleg problémákat igyekszünk megjeleníteni. Hiszen egy mese akkor lehet még értékes, ha megmutatja, hogy egy adott helyzetet hogyan lehet megoldani. Persze nem didaktikusan, hanem mesébe burkolva segíthetünk a gyerekeknek gondolkodni, megismerni saját magukat, az emberekkel való kapcsolatokat, és azt, hogy hogyan kell viselkedni bizonyos helyzetekben. Ez egy tanulási, szocializációs folyamat, amin szerintem egy bábszínház sokat lendíthet, hiszen nagyon személyes élményt tud nyújtani.

Hány meséből áll a repertoárotok?

Éva: Körülbelül 12 mesénk van. A legújabbat, a Misi Mókus kalandjait most mutattuk be. Ez egy nagyon ismert mese, Tersánszky Józsi Jenő mesekönyvéből. A története elég bonyolult, mi negyven percbe próbáltuk besűríteni a leglényegesebb mozzanatait, mivel egy óvodás figyelmét nagyjából ennyi ideig lehet folyamatosan lekötni.

Hogyan lesz egy meséből forgatókönyv, végül kész előadás? Mi ennek a folyamata?

Éva: Ha az ember egy könyvből ír forgatókönyvet, el kell képzelnie, hogy ha ezt ovis csoport előtt adja elő, akkor hogyan dobja úgy fel, hogy tíz percenként legyen valami kis akció, ami izgalmassá teszi. Az ovisok figyelme körülbelül tíz percenként lankad, ezért sokszor kihívjuk őket, hogy szerepeljenek, vagy megszólítjuk őket, esetleg kimennek közéjük a szereplők, és körülöttük akcióznak. Tehát szerintünk fontos, hogy az előadás interaktív legyen. Helga a mókamesterünk… hiába mondja mindig, hogy én írom a forgatókönyveket, a végeredményben jócskán benne vannak az ő ötletei is, tehát ez egy nagyon szövevényes összmunka kettőnk között. Sokszor szoktuk mondani egymásnak, hogy „nélküled ez nem menne”.

Helga: Ez így igaz, nem is menne… A Misi mókus kalandjai egy vagány, önfejű kis mókusról szól, aki a mese végén saját maga látja be a tévedéseit. Szerintem az ilyen meséket a gyerekek nem felejtik el, és bízom benne, hogy ha egyszer hasonló helyzetben találják magukat, akkor tudják majd a megoldást.

Több, mint húsz éve dolgoztok bábszínházban. Ez idő alatt felfedeztetek valami változást a gyerekekben? Nehezebb például lekötni őket?

Helga: Az a tapasztalatunk, hogy mivel a bábszínház egy különleges műfaj, a gyerekeket ugyanúgy leköti, mint ezelőtt húsz évvel. Nem lehet nagy különbségeket felfedezni. Talán az agresszív gyerekek száma nőtt. Ezt mindenképpen annak tulajdonítom, hogy egyszerűen sok kisgyereknek nincs biztonságérzete, egészen más harcokat élnek meg, mint húsz éve és ez kihat a viselkedésükre, személyiségükre. Mi a meséinkkel szeretnénk hozzájárulni, hogy kiegyensúlyozott felnőtté váljanak, ezért nálunk mindig győz a jó! Fontos, hogy a gyerekek lássák: a szeretetre, békességre való törekvés végül mindig sikerrel jár!